Fokozott figyelmüket
kérjük, a ház homlokzata
labilis
kérjük, a ház homlokzata
labilis
A Ferenciek terén az élelmiszerbolt önműködően nyíló-záródó üvegajtaján lengedezik egy cédula ezzel a felirattal. Az ember, miután beleütközött és elolvasta, önkéntelenül felnéz: hogyhogy, mire kell figyelnem, mi labilis? És igen, valóban, ha nem is a homlokzat készül lezuhanni, amint az írás sugallja, de a bejárat feletti sarokerkély alján erősen foszladozik a festék és a vakolat is. Nyilván hullik is időnként, valószínűleg volt rá eset mostanában, hogy pár törmelék a belépő vevőkre potyogott és a boltosok ezért írták ki a figyelmeztető szöveget. De hogy miképpen lehetne ama bizonyos fokozott figyelemmel megóvni a vevőknek önmagukat a veszélytől, azt senki nem gondolta végig, sem a boltosok, sem a vásárlók. Mert akkor most ijedtünkben forduljunk sarkon és ne lépjünk be az ajtón? Nem úgy láttam, mintha bárki visszahőkölt volna a felirat láttán (én sem, hanem halált megvető bátorsággal beléptem), sőt, szerintem a legtöbben észre sem vették. Én is csak azért vagyok ilyen megrögzött szemfüles, hogy legyen miről blogolnom.
Egyébként pedig, ha már itt tartok, ez az üzlet hiába volt már Delicates, Csemege Közért, Julius Meinl és most éppen Match, nekem mindezektől teljesen függetlenül mindig csak "a Fratelli" marad. Pedig én már csak Delicates-nek és a többi felsorolt nevűnek láttam, viszont Anyu mindig is Fratellinek emlegette, így aztán nekem is mindig így jut eszembe akár ha magamban gondolok rá, akár ha valakinek beszélek róla.
Ugyanis a múlt század békeéveiben létezett egy Fratelli Deisinger nevű fiumei cég, mely fióküzletet nyitott többek közt Budapesten is, mégpedig az 1902-ben felépült úgynevezett Királyi bérpalota földszintjén. Ezt a csemegekereskedést hívta a pesti ember leegyszerűsítve Fratellinek (minek következtében a Deisinger fivérek nevéből maga a Deisinger feledésbe is merült).
Gyerekkoromban, ha a környéken jártunk, törvényszerűen bementünk "a Fratellibe", ami természetesen még nem önkiszolgáló rendszerű volt, hanem régi stílusú fa-üvegkombinációs pultos, L-alakú belső térrel rendelkező üzlet, mindig jó szagok voltak benne és nagy tömeg. Persze kellett sorbaállni vagy háromszor, egyszer amikor kiválasztottuk és kimérettük, amit venni akartunk, aztán a pénztárnál, majd pedig vissza a blokkal a csomagolt áruért. Nagy üvegdugós üvegtartókban kimérhető cukorkák, édességek, praliné, parány, franciadrazsé és társaik tarkállottak a pulton és én azért emlékszem erre ennyire élesen, mert valami ilyesmit mindig méretett ki Anyu úgy is, mint luxuscikket.
A Királyi bérházat egyébként ugyanaz a két építész, Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezte, akik a két Klotild-palotát, a Zeneakadémiát, a későbbi Luxus Áruház épületét és még néhány budapesti nevezetességet.
Ilyen volt a Királyi bérház 1903-ban (ma is majdnem ugyanilyen, csak a földszint képe szedett-vedettebb annak függvényében, hogy éppen milyen üzlet/bank/iroda/presszó üzemel ott).
Ez pedig egy korabeli Fratelli Deisinger teásdoboz, négy oldalán a képek a tea útját ábrázolják az ültetéstől a szállításig:Egyébként pedig, ha már itt tartok, ez az üzlet hiába volt már Delicates, Csemege Közért, Julius Meinl és most éppen Match, nekem mindezektől teljesen függetlenül mindig csak "a Fratelli" marad. Pedig én már csak Delicates-nek és a többi felsorolt nevűnek láttam, viszont Anyu mindig is Fratellinek emlegette, így aztán nekem is mindig így jut eszembe akár ha magamban gondolok rá, akár ha valakinek beszélek róla.
Ugyanis a múlt század békeéveiben létezett egy Fratelli Deisinger nevű fiumei cég, mely fióküzletet nyitott többek közt Budapesten is, mégpedig az 1902-ben felépült úgynevezett Királyi bérpalota földszintjén. Ezt a csemegekereskedést hívta a pesti ember leegyszerűsítve Fratellinek (minek következtében a Deisinger fivérek nevéből maga a Deisinger feledésbe is merült).
Gyerekkoromban, ha a környéken jártunk, törvényszerűen bementünk "a Fratellibe", ami természetesen még nem önkiszolgáló rendszerű volt, hanem régi stílusú fa-üvegkombinációs pultos, L-alakú belső térrel rendelkező üzlet, mindig jó szagok voltak benne és nagy tömeg. Persze kellett sorbaállni vagy háromszor, egyszer amikor kiválasztottuk és kimérettük, amit venni akartunk, aztán a pénztárnál, majd pedig vissza a blokkal a csomagolt áruért. Nagy üvegdugós üvegtartókban kimérhető cukorkák, édességek, praliné, parány, franciadrazsé és társaik tarkállottak a pulton és én azért emlékszem erre ennyire élesen, mert valami ilyesmit mindig méretett ki Anyu úgy is, mint luxuscikket.
A Királyi bérházat egyébként ugyanaz a két építész, Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezte, akik a két Klotild-palotát, a Zeneakadémiát, a későbbi Luxus Áruház épületét és még néhány budapesti nevezetességet.
Ilyen volt a Királyi bérház 1903-ban (ma is majdnem ugyanilyen, csak a földszint képe szedett-vedettebb annak függvényében, hogy éppen milyen üzlet/bank/iroda/presszó üzemel ott).