Tisztára a hatásom alatt vagyok még mindig attól, hogy tegnap este végre megírtam egy kétoldalas levelet papírra, kézzel és oroszul (annak, aki ama nevezetes pacsulit küldte a múltkor). Kézzel írni lassan teljesen elfelejtek, mióta örökké csak a billentyűket püfölöm. Papírra levelet szinte senkinek nem írok már évek óta, kivétel az néhány karácsonyi-húsvéti képeslap, de azok száma kihalásos alapon évről évre csökken. Oroszul pedig, hát ... tényleg se nem írok, se nem olvasok. A neten időnként utánanézek ennek-annak, de az a legjobb esetben is csupán passzív nyelvgyakorlás, semmi több. Szóval, bár igazi motivációja nincs az orosztudásom felelevenítésének és bár elhatároztam, hogy életem alkonyán már nem gyötröm magam olyasmivel, amivel nem muszáj, de most kivételt kell tennem és igenis erővel rávennem magam legalább az eredetiben való olvasásra, Ulickaját, Turgenyevet, Ilf-Petrovot, verseket, akármit, amit el bírok viselni, de az nem állapot, hogy egészen elfelejtsek oroszul. Ezzel legalább az agytorna is meglesz, Alzheimer-kórt és egyéb elbutulásokat elodázandó, úgyse csinálok lassan már semmi értelmeset, hát akkor hajrá. (Csak így, ponttal a végén, mert őszintén szólva, a felkiáltójelhez több lelkesedés kéne, de nincs.)
szerda, június 24, 2009
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
6 megjegyzés:
Csodállak az eredetiben olvasásért. Én néha az orosz (főleg gyöngyösoldalakat) honlapokat lesem. Én is elfelejtek már mindent, pedig nagyon szerettem valamikor. Eredetiben olvasni nagyszerű,egész más, mint a fordítás, még ha jó is. Ez oda-vissza érvényes. Láttam egy Petőfi-fordítást németre, iszonytató! Steh auf! "Talpra magyar!"
Na, csodálatra semmi ok, majd ha elkezdem, kiderül, tudom-e még élvezni. :)
Kis gyakorlattal és nagy kitartással bele lehet jönni!
Nálam nemsoká Ady-est lesz magyar-francia szinkronban!
Steh auf!-ezen nagyon röhögtem. Bár reggeli keltésnek beválna a pattogó hang:)
Az oroszból meg alig emlékszem valamire, bár én csak az iskolai okításig jutottam...Azt ugyan lelkesen és eredményesen csináltam végig, hála csodás tanárnőnknek. Olvasni még talán, de írni már nem biztos, hogy tudnék...
A levélírás viszont remek dolog (volt). Képtelen lennék a padláson búvó rettentő halomtól megválni- életek és sorsok szövevénye, megúnhatatlan. Mi mit hagyunk a gyerekeinkre, nekik mi marad az sms-ekből, e-mailekből? Más világ.
Tényleg megható szülők, nagyszülők kézírását olvasni, hogy szóltak egymáshoz, stb. Utánunk se marad már ilyesmi.
Ulickaja: Daniel Stein, tolmács. most olvasom, és ajánlom, jó.
és az eredetiben olvasáshoz meg annyit, hogy igen, igen, igen, ezért érdemes a leginkább megtanulni egy nyelvet, csudacsudacsuda. és hajrá!
Megjegyzés küldése