Szerintem az élet

Vakond garázdálkodik a kertben. Tudom, tudom, hasznos állat, satöbbi, de amikor a hetek óta esténként kicipelt több kanna vízzel gondosan öntözgetett virágaimat, nagy nehezen kikelt büdöskesoraimat és gyönyörűen növekedő paradicsompalántámat túrja ki, akkor nemigen tudom értékelni az ő hasznosságát. A múltkor kimegyek, odanézek, hát a paradicsom tövében hatalmas túrás, ami egy órával azelőtt még nem volt ott! Szívemhez kaptam, aztán a gereblyéhez, visszafordultam, hát nem a szemem láttára mozog a halom? A francba, mondom, ez még mindig itt van és rombol, odamentem, nyomtam, ütöttem, kapartam, semmi eredmény. Mondjuk, azt nem tudom, hogyan érintett volna, ha netán premier planban vágom agyon a szerencsétlent, dehát hol volt már addigra, gyorsabban húzott ő el ott alant, mint ahogy én a gereblyét megemelhettem volna.
Na mármost, én eleddig egyetlen trükköt ismertem ellene, azt a bizonyos sörösüveg-módszert, vagyis ledugni a földbe az üveget nyílásával lefelé fölfelé, az üvegben dudál a levegő és ettől állítólag elriad az állat. Nem iszom sört, nincs üvegem sem, ezért kérdem utcabeli öreg barátnémtól, tud-e más módszert, azt mondja, á, a sörösüveg nem használ, de vasrudakat, azt kell lenyomni a földbe, "az szúrja a pofáját" - mondja, ez a tuti. Na, csak jólneveltségem tiltotta, hogy röhögjek, de azért kértem tőle vasrudakat, mindössze hármat, mert három helyen túr a beste már hetek óta. Hoztam haza a rozsdás vasakat, lenyomkodtam a három ominózus helyen - azért arra ügyeltem, hogy senki ne lásson meg, még hülyének néznének - és naponta vártam a hatást. Nem kellett sokáig várnom, tegnapelőtt máris megjelent az első hatalmas túrás és hol? Persze, hogy geometrikus pontossággal az egyik vasrúd körül, mintha körzővel mérte volna ki, hogy a rúd középre essen, kizárólag az esztétikum okán. Tegnap aztán meglett a másik két túrás is - ne is mondjam, hogy centire pontosan a másik két vasrúd körül, sőt, az egyik túrás akkora, hogy a vasrúd eltűnt a közepibe'. Szerintem kisvakond arrajárt, meglátta lentről a rúd végét, jé, ez tegnap még nem volt itt, de érdekes, biztos azért tették ide, hogy ne kelljen gondolkodnom, merre türemkedjek kifelé, milyen rendes népek laknak erre - majd rántott egyet a jól ismert nadrágja kantárján és túrni kezdett. A rúd végét gondosan kikerülte - nehogy szúrja a pofáját! - aztán elégedetten nyomult tovább a kis ügyes ásólábaival.
Úgyhogy öreg barátném még nem tudja, de viszem vissza neki a három vasrudat, aztán törhetjük a fejünket újabb tuti módszeren.