szombat, október 09, 2010

A néni, aki odajött hozzám, miközben a végállomáson a busz indulására várakoztunk, azt kérdezte, mennyi az idő? Kissé csalódottan vette tudomásul, hogy még csak 3 óra van, soká lesz még 5 óra, merthogy akkor kezdődik a mise ott a szemben lévő templomban. Kérdi tőlem: "Akkor addig mehetek én még egyet ezzel a busszal, ugye?" - aztán ebben megnyugodva leült mellém. Kiderült, hogy minden nap ötre elmegy itt a misére, mert közel van a lakásához - aztán rámnézett és mosolyogva azt mondta: "Mert valahova köll tartozni, igaz-e?" Rábólintottam, hogy hát igen, kellene bizony. Aztán mesélt. Hogy ha hazamegy, mindig elmegy a plébániára, hogy rendezze az adóját... közel van, csak kifordul a kapun, hamar odaér, köszön szépen, dícsértessék a Jézus Krisztus, az esperes meg mondja neki: "Budapesti asszony, hát hazajött?" Amikor aztán a mesélés közben a néptanácsot említette, már gyanítottam, hogy az a haza kicsit odébb lehet, hát rákérdeztem, hová valósi. "Zetelaki vagyok!" - mondta büszkén, aztán elbeszélte még, hogy ő valamikor dolgozott a néptanácsban és akkoriban bizony nem ment el mindig a templomba, nehogy meglássák. Még egy darabig szőtte a szavakat, míg valahogy újra oda lyukadt ki, hogy "valahova köll tartozni, igaz-e?" Aztán elindult velünk a busz és attól kezdve már nem beszélt, csak nézett ki az ablakon.
Én a Délinél elköszöntem tőle és leszálltam. Baktattam a járdán és kicsit fájt a szívem. Sose fogom megtudni, ki is ez a zetelaki néni és miért megy csak úgy, céltalanul egy kört a harminckilences busszal még az esti mise előtt. És egyáltalán, hogy valakinek így nyolcvan körül, fejkendősen, takaros sötétkékballonkabátosan, fényesre suvickolt feketecipősen a valahova-kell-tartozni-érzés ennyire fontos, központi gondolat, hogy egy idegennel is azonnal megosztja, ez megrendítő. És vajon tartozik-e ő valahová úgy, ahogyan szeretné? És tartozunk-e mi... én... és szeretnénk-e? Úgy, ahogyan ő?

4 megjegyzés:

iduska írta...

Hogy mennyi ilyen magányos, valahova tartozni akaró ember van.
Tapasztaltam ezt a kórházban. Első nap kiöntik a szívüket vadidegen embereknek. Társas lénynek teremtődtünk, mindez ezért van.

flora írta...

Ági, írói vénád világosan kitapintható! Miért nem lettél legalább tárcaíró...

bikfic írta...

Rózsa, köszönöm, de ez túlzás, én csak mesélek itt, semmi több. :)

bluemoon írta...

Úgy látszik ott Zetelakán mindenkiben benne él, hogy "azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon érezzük magunkat".
Kár, hogy nem volt időd beszélgetni ezzel a idős nővel...