Szerintem az élet

Nem vagyok jó honleány, állok elébe a megkövezésnek, de engem nagyon kiakasztott ez a sztárefemes kétszer huszonnégy órán át tartó magyar hétvége. Nem a Magyar Dal Napjáról beszélek - bár műsorszerkesztésileg nyilván összefüggésben volt azzal - hanem hogy a SztárFM az elmúlt két napon folyamatosan és csakis, de csakis kizárólag magyar számokat játszott, ez meglehetősen kiverte nálam a biztosítékot. Mert az még hagyján lett volna, ha tényleg régi magyar felvételeket játszanak - bár valószínűleg Német Lehelt és Hollós Ilonát is meguntam volna, ha egész nap ilyenek mennek -, de azokból szinte egyet se adtak, hanem akármikor odakapcsoltam, vagy Csepregi Éva trallalázott, vagy Deák Bill blúzolt, vagy az Omega hessegette a fekete pillangót, na ez tényleg sok volt. Számomra a 70-es és 80-as évek már nem a retró kategóriába tartoznak, az akkori zenéket keverve a többivel még csak elviselem, de így töményen rámerőltetve kifejezetten irtóztam tőlük. Más adóval jelenleg nemigen tudom kielégíteni napi háttérzene igényemet, úgyhogy inkább maradt a nagy csönd. Tévé? Hát, ott ugye mostanság megint sportolnak, vagy úszás, vagy vízilabda, vagy triatlon, de nem baj, majdcsak beáll az uborkaszezon a sportban is. Filmek (mármint a tévében)? Na, azokról jobb egy szót sem ejteni. Meg is állapítottam, hogy az én tévékészülékem szinte kizárólag azt a célt szolgálja, hogy monitor legyen a dévédélejátszóhoz, mert műsort csak elvétve nézek rajta.
Viszont most már legalább meleg van, nem esik az eső, sőt mi több, süt a nap, úgyhogy szép az élet, lallala.