péntek, július 17, 2009

Jól megmozgatta a publikum fantáziáját az előző pószt, töprengek még kicsit ugyanerről a témáról. Tehát ahogy Rhumel is felvetette, miért írunk blogot? Persze tudom, annyiszor körüljártuk ezt már és annyit szaporítottuk róla a szót, dehát tényleg ez volt nekem is a gondolatom, hogy ha nem akarom, hogy ez meg amaz olvassa, ha titokban akarom írni, akkor minek is írom? Amikor nagyobb konfliktusom volt némely olvasókkal - kevés ilyen volt, de mindig megrengetett - olyankor minden alkalommal arra a következtetésre jutottam, hogy ha nem írhatom, amit gondolok, ha attól kezdve nem lehetek őszinte, hanem folytonosan valami szűrőt kell működtetnem odabent a fejemben, akkor semmi értelme az egésznek. Aztán az ember megkeményíti a szívét, hogy na nem, nem játszom meg magam, hanem csakis az igazat, stb. - de ez nem mindig megy, szelektálni kell, finomítani kell éppen az olvasók miatt. Ez még nem is lenne olyan nagy baj, hiszen éppen eleget moderálja magát az ember a való világban történő kommunikáció terén is, de amikor egyszerűen nem mersz írni egy napról, egy beszélgetésről, egy eseményről, egy viselkedésről, az már tarthatatlan. Zárt blogot írni, meghívót küldeni azoknak, akiket beengedsz, ez is egy megoldás, de hogy őszinte legyek, én magam statisztikailag biztos kevesebbszer nézem meg a nem publikus kedvenceimet és nem feltétlenül amiatt az egy-két pluszkattintás miatt, hanem mert például éppen egy másik google-fiókba vagyok bejelentkezve és át kellene jelentkeznem, arra meg már nincs időm vagy kedvem.
Szóval, marad a szupertitkos módszer. Azért is, mert most már tényleg izgalmas kísérletnek ígérkezik, hogy milyen közönség téved oda és mennyien és milyen emberek és egyáltalán, na. Itt meg továbbra is elleszünk mi, a régi banda. :-)


6 megjegyzés:

N.Zsuzsi írta...

Igazából a zárt blog sem tuti megoldás, mert az is zavar egy idő után, hogy csak x emberhez szólhatsz (velem így volt).

Most, hogy nem én-blogolok, felszabadultabb érzés -de te azért ne ezt válaszd :D

idamama írta...

Véleményem szerint a blogírás terápia.Kíírni a bennünk motoszkáló gondolatokat, érzéseket.Amúgy lehet hogy kicsit baj van velünk blogírókkal, mert élőben nem tudunk így vallani.Megmondaná egy lélekbúvár...
Én már írtam nagyon régtől az asztalfióknak és megnyugtatott mikor kiírhattam magamból örömöt, bánatot, keserűséget.
Viszont engem is foglalkoztat, hogy hát mindenkinek, vagy csak egy tucat embernek szóljanak ezek az írások? Ismerősöknek is? - mert bizony senki sem lehet próféta a saját köreiben. Na ezért lett zártkörű a blogom, de tán mégis ki kellene nyitni, mert a multyn olyan sok kedves visszajelzést kapok - hát nem tudom. Gondolom vagyunk így egypáran.

Andi írta...

Bikfic, engem nem izgat, hogy aki olvassa, esetleg megsértődik, hogy leírom róla az " én igazságomak" persze nem nevén nevezve.
De ami a szívemen, az a számon.
Számos barátnő megsértődött, de aztán magába nézett, elgondolkodott, és végül igazat adott nekem. Némelyik változtatott is, és ez engem elégtétellel tölt el.
Nekem is van 1 olyan blogom, amit időközben titkosítottam. Először csak a komment lehetőséget tiltottam le. Csak meghívottak olvashatják már- no, ők nincsenek sokan. Ha gondom van, megy az e-mail, olvasd el, és adj tanácsot, ha tudsz!

jaj, és a bolt, egy kissé arrébb van mint ahogy a múltkor írtam. Hozzám írtam kommentbe, hogy pontosan hol.

rhumel írta...

Iduska fején találta a szöget ezzel a terápiával, de tényleg!:) Nagyon frappáns és rövid, velős. Ebből mind értjük, kibonthatjuk hosszabbra a saját verziónkat:)
A végén még egyszer én is belefogok egy szupertitkosba? ;)

bikfic írta...

Igen, szerintem is Iduska fogalmazta meg legjobban a lényegét az egész blogolásnak. :)

flora írta...

Egy hónapja tán, hogy irtam majdnem ugyanerröl a témáról a francia blogomban. Szerintem, vannak olyan megirásra váró témák, amiket nem lehet a "bárki megnézheti" nyilvánossága elé tárni; akkor azt meg lehet kerülni a fikció ürügye alatt, esetleg beirni egy titkosabb szép kis "étvágygerjesztö" füzetbe, de még az is csak akkor biztos, ha elégeti utána az ember...