Ötven évvel ezelőtt is hasonló, szinte nyárias meleg volt. Nem hétfő volt, hanem szerda és én nyolcéves voltam. Az iskolából, alighogy beérkeztünk, máris hazaküldtek. Otthon, hátul az udvarban a cseresznyefa alatt nagymamám üstben főzte a szilvalekvárt (hogy honnan volt október végén szilva, azt nem tudom, de hogy volt, az biztos).
Aztán a következő napok, hetek: a szobában a rádió, amiből nappal az Egmont-nyitány és hasonló komor klasszikus zene szólt, esténként pedig, jól lehalkítva a Szabad Európa. A bolt, ahol kenyér persze sose volt, de eljött a nap, amikor fejenként öt kiló lisztet adtak, ezért aztán engem is beállítottak a sorba. Számomra sokáig ez az öt kiló liszt valamiféle etalonná vált: igazolva láttam, hogy lám, elbírok egymagam öt kiló súlyt.
November negyedikén aztán apám odatolta a nagy szoba ablaka elé a kétajtós szekrényt. És még ugyanaznap levágtuk a két süldőt, akik szegények az ólban röfögtek és végképp nem számítottak rá, hogy ilyen rövid életűek lesznek. Nem tudták mire vélni a dolgot, pedig világos volt, mint a nap: anyámék tudatában az oroszok bejövetele egyenes úton kapcsolódott össze a zabrálással, ezért aztán zicher ami biztos, inkább soron kivüli disznóölést rendeztek, mintsem az oroszok hajtsák el a két röfit. Húsféle tehát már volt, nagymamám pedig biztosított arról, hogy ő még tud kenyeret sütni is, úgyhogy biztos voltam benne, éhen már nem halunk.
Bár készültünk leköltözni a pincébe is, erre mégsem került sor. Az ablakon sem lőttek be, úgyhogy a szekrény egy idő után visszatolatott a helyére. Később a szomszéd család disszidált, barátnőm nagypapája ugyancsak kiment a határon, az iskolába segélycsomagok érkeztek, nagymamám a MÁV-tól kapott amerikai csomagot, egyébként meg folyt tovább az élet, harmadikos voltam, nyolcéves, de rég is volt ...
Aztán a következő napok, hetek: a szobában a rádió, amiből nappal az Egmont-nyitány és hasonló komor klasszikus zene szólt, esténként pedig, jól lehalkítva a Szabad Európa. A bolt, ahol kenyér persze sose volt, de eljött a nap, amikor fejenként öt kiló lisztet adtak, ezért aztán engem is beállítottak a sorba. Számomra sokáig ez az öt kiló liszt valamiféle etalonná vált: igazolva láttam, hogy lám, elbírok egymagam öt kiló súlyt.
November negyedikén aztán apám odatolta a nagy szoba ablaka elé a kétajtós szekrényt. És még ugyanaznap levágtuk a két süldőt, akik szegények az ólban röfögtek és végképp nem számítottak rá, hogy ilyen rövid életűek lesznek. Nem tudták mire vélni a dolgot, pedig világos volt, mint a nap: anyámék tudatában az oroszok bejövetele egyenes úton kapcsolódott össze a zabrálással, ezért aztán zicher ami biztos, inkább soron kivüli disznóölést rendeztek, mintsem az oroszok hajtsák el a két röfit. Húsféle tehát már volt, nagymamám pedig biztosított arról, hogy ő még tud kenyeret sütni is, úgyhogy biztos voltam benne, éhen már nem halunk.
Bár készültünk leköltözni a pincébe is, erre mégsem került sor. Az ablakon sem lőttek be, úgyhogy a szekrény egy idő után visszatolatott a helyére. Később a szomszéd család disszidált, barátnőm nagypapája ugyancsak kiment a határon, az iskolába segélycsomagok érkeztek, nagymamám a MÁV-tól kapott amerikai csomagot, egyébként meg folyt tovább az élet, harmadikos voltam, nyolcéves, de rég is volt ...
4 megjegyzés:
Hát Bikfic, én is emlékezem... most pár napig (2-3?) nem kell törnöm a fejem, hogy mit is írjak?
A szüleim épp 23-án költözhettek be a szoba-konyhás önállóba, engem a nagyszüleimnél hagytak Rcsabán. Csak arra emlékszem: kimentünk az udvarra és csendben kellett maradni, hogy halljuk az országut felől a lánctalpasok dübörgését. Később aztán rájöttem, ez már nyilván november elején történt. Ennyi maradt meg, meg még egy halovány emlék a másik nagymamánál a X.ker-ben, hosszú sor állt a közért előtt...
Borkánál már leírtam, mennyire örülök, hogy írtok az akkori eseményekről. Köszönöm!
Nálunk pedig a három háznyira lévő Cinkotai út aszfaltját törték ripityára a vonuló tankok.
Érdekes, hogy tőlünk is Kőbányára mentek kenyérért a férfiak, köztük Apu is, éjszaka indultak gyalog, reggelre odaértek és sorbaálltak.
Megjegyzés küldése