Szerintem az élet

A tegnap és a ma közt az az alapvető különbség, hogy a tegnapra virradó éjjel semmit sem aludtam, ma éjjel viszont igen. A nappalok közt nincs nagy differencia. De mint már annyiszor, most is megállapítom, hogy pillanatnyilag az alvás az egyetlen, számomra ideális tudatállapot.

Tegnap életemben először üldögéltem a helyi sztk folyosóján, hát, mit mondjak, sok lepusztult szakrendelőt láttam az utóbbi tíz évben, de ez a miénk mindegyiken túltesz. Várakozás közben néhány érdekes tapasztalatra tehettem szert, például, hogy a frissen választott dokink egyáltalán nem fehérköpenyes "atyaúristen", hanem a rendelőben is farmeros harmincas pasi, ő maga jön ki az ajtóba behívni a következőt, és ha közben megpillant egy arra haladó, gyereket toló ismerős mamát, kilép a folyosóra és egy másodpercre (de tényleg csak egy másodpercre) lehuppanva egy székre jól megnézi a husifejű kiskomát és közli, hogy tiszta apja. Aztán a mellettem ülő hölgytől megtudtam, hogy eddig két biciklijét lopták már el éppen innen a rendelő elől, ezért ugrált fel és rohant ki időnként ellenőrizendő, megvan-e még a járgány. Aztán még azt is megállapítottam, hogy a polgármester is ember, mert épp akkor tolta el előttünk az eüszemélyzet tolószékben a folyosón, ő meg elegáns öltönyben-nyakkendőben ült és tartott valami infúziósüveget maga előtt - nem tudom, mi történhetett szegénnyel, de eszerint nem jól indul az újraválasztási ciklusa.
Máskülönben pedig semmihez sincs kedvem. Kellene sötétítő függönyt varrnom, nyári cuccot elrakodnom, bakelitlemezeket cd-re átvennem, megvennem végre a hűtőt, hogy feltankolhassak télire, lemeszelnem a ház elejét és a lábazatot, na és kellene a blognak is valami új ruha, de ahogy elnézem magamat, egyelőre minden marad a régiben. Ráadásul az óraátállítás is rohamosan közeleg, amitől minden évben rámjön a frász. És ezek még a legkisebb gondjaim. Nemszeretem korszak, az van most.