Egyre nagyobb súllyal nehezedik lelkemre a furdalás amiatt a filmes bloglabda miatt, melyet Rózsától kaptam sok nappal ezelőtt, úgyhogy megkísérlem ledobni magamról ezt a terhet. Nem könnyű a válogatás, tekintve, hogy körülbelül a nyolcvanas évek elejétől a legutóbbi évekig egyáltalán nem jártam moziba és mostanság is elég nekem évente egy-két mozilátogatás. Tévé viszont a nagy moziínség idején is létezett, ma pedig már az én nagy örömömre feltalálták a dévédét.
Zsenge ifjúságom idején például nagy élmény volt számomra a Háború és béke, mégpedig a régi amerikai feldolgozás. Legalább háromszor cipeltem el rá a családomat (voltam vagy hetedikes és akkoriban nem mehettünk ám csak úgy esti vetítésre, még az ellenőrzőbe is be kellett írni és jóváhagyatni az osztályfőnökkel), nagyon szerettem azt a filmet. Csodáltam benne Audrey Hepburnt, kicsit szerelmes voltam Mel Ferrerbe és már akkor is rettentően jó színésznek láttam Henry Fondát, pedig még nem is tudtam, hogy H. F. fizikumát tekintve a valóságban egyáltalán nem olyan nagy darab mackó, mint amilyennek Tolsztoj megírta Pierre Bezuhovot.
Ugyanilyen kedvencem volt ugyanebben a korszakomban A nyomorultak, Jean Gabin-nel a főszerepben. Az irodalmi alapművet persze akkor még nem olvastam, de a történet kellően romantikus volt a tizenéves lelkemnek, volt benne bűn, bűnhődés, gonosztett, jóság, cselszövés, szerelem, halál, szóval, minden, ami kell. És persze ott volt Jean Gabin, aki az egész gyönyörű, komor történetet "a hátán vitte", ő ért a legtöbbet az egészben, úgyhogy azt hiszem, akik nemigen láthatják Jean Gabint játszani - gyanítom, egyre több nemzedék fog így felnőni - nem is tudják, mi marad ki az életükből.
Voltak persze maradandó élményt adó magyar filmek is, melyek közül tényleg nehéz választani, de vegyük például az Egy esős vasárnap címűt. Sok fiatal szerepelt benne, témája a szerelem volt, mi meg akkor már gimibe jártunk, ez kellett nekünk. Az se volt utolsó szempont, hogy a férfi főszerepet a fiatal Mécs Károly játszotta, de arról fogalmunk sem volt, kik azok a jól fésült, köpenyes leánykák, akik főiskolásokként játszották a főbb szerepeket, akkor láttuk először őket: Halász Jutkát, Béres Ilonát, Tordai Terit, Polonyi Gyöngyit. Hát igen, ez is rég volt.
Ciki vagy sem, de a közelmúltból már inkább sorozatokat tudok említeni. Szeretem például a Szívek szállodáját (csak a magyar címét nem, mert az rémes), átlagosan évente végig is nézem az összes évadot. Akkor is szeretem, ha tudom, hogy az az idealizált kisvárosi közösség, amit benne megrajzoltak, még a tejjel-mézzel folyó Ámerikában sincs, de az egész valami olyan remek és sajátos humorral van festve, hogy hiába tudom már kívülről, melyik epizódban mikor milyen poén jön, nem tudok elszakadni tőle sokadszorra sem.
És még egy sorozat, ami ugyan eredetileg ifjúságinak készült, a Váratlan utazás is nagy kedvencem. Szép történetekből áll, jó színészek játszanak benne - a gyerekszereplők a film részeinek forgatása során a szemünk láttára nőttek föl - és az egész mese, minden epizód az élet fontos dolgairól, az örök értékekről szól. Érdekes, hogy van a sorozatnak komoly, magyar rajongói oldala is, a tagok többsége fiatal és évek óta rendszeresen tartanak találkozókat, ahol filmet vetítenek, beszélgetnek, szinkronszínészekkel találkoznak, sőt a honlap kitalálója pár éve utazást is szervezett nekik Kanadába a Prince Edward szigetre, a történet eredeti helyszínére. Ha vannak fiatalok, akik értéket látnak az ilyesmiben, akkor talán mégis van remény.
Kinek adjam tovább a labdát? Öt ember nem jön össze, az biztos, mert sokan már túl vannak ezen, mások meg nem akarnak részt venni ilyesmiben.
Dobom tehát a labdát Borkának, Giginek és Vackornak, ha van kedvük, írjanak öt kedves filmélményükről.
[A játékszabályok: írj öt filmről. Válassz ki néhány bloggert, akinek kíváncsi vagy a véleményére. Linkeld be őket a bejegyzés alján. Hagyj nekik üzenetet a blogjukban.]
Zsenge ifjúságom idején például nagy élmény volt számomra a Háború és béke, mégpedig a régi amerikai feldolgozás. Legalább háromszor cipeltem el rá a családomat (voltam vagy hetedikes és akkoriban nem mehettünk ám csak úgy esti vetítésre, még az ellenőrzőbe is be kellett írni és jóváhagyatni az osztályfőnökkel), nagyon szerettem azt a filmet. Csodáltam benne Audrey Hepburnt, kicsit szerelmes voltam Mel Ferrerbe és már akkor is rettentően jó színésznek láttam Henry Fondát, pedig még nem is tudtam, hogy H. F. fizikumát tekintve a valóságban egyáltalán nem olyan nagy darab mackó, mint amilyennek Tolsztoj megírta Pierre Bezuhovot.
Ugyanilyen kedvencem volt ugyanebben a korszakomban A nyomorultak, Jean Gabin-nel a főszerepben. Az irodalmi alapművet persze akkor még nem olvastam, de a történet kellően romantikus volt a tizenéves lelkemnek, volt benne bűn, bűnhődés, gonosztett, jóság, cselszövés, szerelem, halál, szóval, minden, ami kell. És persze ott volt Jean Gabin, aki az egész gyönyörű, komor történetet "a hátán vitte", ő ért a legtöbbet az egészben, úgyhogy azt hiszem, akik nemigen láthatják Jean Gabint játszani - gyanítom, egyre több nemzedék fog így felnőni - nem is tudják, mi marad ki az életükből.
Voltak persze maradandó élményt adó magyar filmek is, melyek közül tényleg nehéz választani, de vegyük például az Egy esős vasárnap címűt. Sok fiatal szerepelt benne, témája a szerelem volt, mi meg akkor már gimibe jártunk, ez kellett nekünk. Az se volt utolsó szempont, hogy a férfi főszerepet a fiatal Mécs Károly játszotta, de arról fogalmunk sem volt, kik azok a jól fésült, köpenyes leánykák, akik főiskolásokként játszották a főbb szerepeket, akkor láttuk először őket: Halász Jutkát, Béres Ilonát, Tordai Terit, Polonyi Gyöngyit. Hát igen, ez is rég volt.
Ciki vagy sem, de a közelmúltból már inkább sorozatokat tudok említeni. Szeretem például a Szívek szállodáját (csak a magyar címét nem, mert az rémes), átlagosan évente végig is nézem az összes évadot. Akkor is szeretem, ha tudom, hogy az az idealizált kisvárosi közösség, amit benne megrajzoltak, még a tejjel-mézzel folyó Ámerikában sincs, de az egész valami olyan remek és sajátos humorral van festve, hogy hiába tudom már kívülről, melyik epizódban mikor milyen poén jön, nem tudok elszakadni tőle sokadszorra sem.
És még egy sorozat, ami ugyan eredetileg ifjúságinak készült, a Váratlan utazás is nagy kedvencem. Szép történetekből áll, jó színészek játszanak benne - a gyerekszereplők a film részeinek forgatása során a szemünk láttára nőttek föl - és az egész mese, minden epizód az élet fontos dolgairól, az örök értékekről szól. Érdekes, hogy van a sorozatnak komoly, magyar rajongói oldala is, a tagok többsége fiatal és évek óta rendszeresen tartanak találkozókat, ahol filmet vetítenek, beszélgetnek, szinkronszínészekkel találkoznak, sőt a honlap kitalálója pár éve utazást is szervezett nekik Kanadába a Prince Edward szigetre, a történet eredeti helyszínére. Ha vannak fiatalok, akik értéket látnak az ilyesmiben, akkor talán mégis van remény.
Kinek adjam tovább a labdát? Öt ember nem jön össze, az biztos, mert sokan már túl vannak ezen, mások meg nem akarnak részt venni ilyesmiben.
Dobom tehát a labdát Borkának, Giginek és Vackornak, ha van kedvük, írjanak öt kedves filmélményükről.
[A játékszabályok: írj öt filmről. Válassz ki néhány bloggert, akinek kíváncsi vagy a véleményére. Linkeld be őket a bejegyzés alján. Hagyj nekik üzenetet a blogjukban.]
12 megjegyzés:
Kicsit visszakacsintottunk a múltba tűnt ifjúságunkba is... Volt még "Őfelsége kapitánya is" - Gregory Peck számomra a férfiszépség megtestesítője maradt!
Jean Gabin valóban színészóriás volt, az ő játéka, no meg a Nyomorultak a történet miatt is feledhetetlen! Audreyval az igazi a Háború és béka, tényleg (no meg a My fair Lady:)
Bizony moziba már alig járunk, pedig nemcsak az amerikai tömegcikk létezik, ahogy a gyerekektől hallom. Úgy látszik ez is kicsit korhoz kötött? (mára meg azért pénztárcához is!)
A GG-sorozaton meg ne szégyenkezz, mi is szeretjük. Derű, az is kell azért, nem?!
Háború és békE!
Rhumel, ez igazi klasszikus elírás volt! :)))
Rózsa, hát persze, Gregory Pecket illetően tökéletesen egyetértünk, csak én már olyan sokszor írtam erről a blogban, hogy nem akartam megint előhozakodni vele. :))
Köszi, hogy gondoltál rám :-). Nehéz kérdést tettél fel, még nem tudom, fogok-e tudni válaszolni.
Ráérsz vele, Gigi, nem hajt a tatár. :)
De jó! Van megint cicád!!:)))
Igen, pár napig itt marad és aztán ha már mindenki kijátszotta magát vele, akkor leszedem. :) remélem, rájöttök, mit tud produkálni, mert nem csak csóválni és pislogni tud ám.
No, előkerültem én is... :) Gondolkozni fogok a filmeken és majd be is írom a blogomba, de hármat már kilőttél! :) Életkorom és az ízlésem miatt az a három első nekem is kedvencem. Az Esős vasárnap... (a fiatal Mécs Károlyt mindenki Darvas Iván utódjaként emlegette), haj-haj, mintha csak a mi osztályunkról mintázták volna...
Borka, az nem feltétel, hogy nem lehetnek azonos kedvenceink - mindenki másképp ír ugyanarról a filmről, miért ne írhatnál ugyanezekről?
Annyira vágytam már a Jean Gabin-féle Nyomorultakra - és megkaptam Karácsonyra DVD-n :) A Háború és békét meg már régebben beszereztem :)
Akár én is írhattam volna ezt a bejegyzést. Teljesen azonosulok ezekkel a filmekkel. Jean Gabin nélkül nekem a Nyomorultak nem jöhet szóba, pedig sok feldolgozás van már. Audrey Hepburn filmjeit is mindig újra tudom nézni!
Megjegyzés küldése