Figyelemreméltó és valahogy szégyellnivaló is, hogy miközben már lassan egy hete nem böktem ide egy sort sem, ma például mégis negyvenketten erre jártak. Mea culpa, mea maxima culpa.
Úgy járok a levéltárba, mintha dolgozni mennék. Reggelenként ügetek a fél hetes vonathoz, kibumlizok Óbuda széléig, megvívok a megszokott gépemért, elviselem Undokmunkatárs Jutkát, aki nemcsak undok, de hülyeségeket is csinál, aztán beülök a helyemre és eltűn előlem a világ, eltűn előlem az idő, ahogy Petőfi írta valaha, csak egész más kontextusban.Már tegnap is úgy mentem, hogy na, ma utoljára. Földerítettem már bunyevác anyai nagyapai szálat, színtiszta német anyai dédanyai szálat, kiderítettem szerelemgyerekként született anyai dédapát, de vannak szálak, melyeket sose fogok felgöngyölíteni, a lehetőségek végesek, bele kell nyugodni, kész. Aztán tegnap eszembe jutott még valami, kikértem még nyolc filmet. Ma is úgy mentem be, hogy na, ma tényleg utoljára. Átnézem gyorsan a filmeket, aztán hamar hazajövök.
De már délben láttam, nem lesz ebből semmi. Főleg, mert felhorgadt bennem a düh: hogy lehet az, hogy apám szülőfalujában 1828 előtt egyszer sem fordul elő a családnevünk? Miközben tudom, hogy ki volt az a szépapám és szépanyám, akitől származunk, a három fiuk házassági bejegyzéseiben mindannyiszor le van írva a nevük: Elek és Éva, Elek és Éva, Elek és Éva. Hol van akkor ez a két ember? Se a születési idejük, se a házasságuk, sehol semmi, csak a három fiú, József, Antal és Ferenc - bár róluk se került elő más adat a házasságukon kívül. Hol voltak, mielőtt megnősültek? Mikor születtek? És hol volt a két szülő? Vagy nemrég jöttek a faluba? Törökdúlás utáni néptelenséget ellensúlyozandó betelepítések? De honnan és mikor? És akkor is: hogyhogy évtizedekig nincs nyomuk? 1776-tól átnéztem minden keresztelési adatot már legalább négyszer, átsiklott volna rajtuk a szemem? De ennyiszer?
Aztán ma délután - mert valami Murphy-törvény ez is, hogy a mikrofilmek mindig délután okozzák a megvilágosodást - egyszercsak előugrott egy adat: József (az egyik fiuk, az ükapám) meghalt 1870-ben és az az áldott precíz akkori káplán, Stift János akkurátusan beírta a származási helyet: Madaras! Tehát az ükapám Madarason született. Ez olyan adat, amire magamtól sose jövök rá, mindenre gondoltam, környékbeli falvakra, északi megyékre, ahonnan tudom, hogy telepítettek a délvidékre magyarokat az 1770-es években, de még hogy Madaras ... Innen pedig csak egy félórányira volt az újabb meglepetés, amikor előjött az ükapám anyja, Éva szépanyám is, igaz, már csak holtában: Szmoleniczky Éva, Farkas Ferenc özvegye meghalt 1867 január hetedikén 80 évesen (!) és honnan származott? Hát persze hogy Madarasról.
Ezek döntő adatok. Ugyanis eszerint nem Elek szépapám özvegye volt, hanem időközben eltemetett még egy férjet, ezt a bizonyos Farkas Ferencet is. A fiúk pedig, akik még Madarason születtek, nyilván az új házasságkötéskor kerültek anyjukkal együtt Péterrévére, azért nincs nyomuk korábban, csak amikor már ők is felnőttek és sorra megnősültek.
A mai volt a legeredményesebb nap azóta, hogy belefogtam az anyakönyvek faggatásába. Mert jöhettek elő különféle újabb és újabb ükapák, szépapák, és még szépebb megnevezhetetlen fokozatú felmenők, de mégiscsak ez az ág volt a leglényegesebb és éppen ezt fedte eddig teljes homály.
Talán mondanom sem kell, hogy a következő lépés a madarasi filmek pörgetése lesz. Mert vannak madarasi filmek, nyolc tekercs, úgy ám! Nagyon ajánlom, hogy Elek szépapám és összes felmenője onnan származzon, mert ha nekem előbukkan egy újabb község vagy város, hát a Dunának megyek.
4 megjegyzés:
Bikfic, ne tégy könnyelmű ígéretet, mert hátha mégis..., és akkor jön a Duna?! Persze, van talán még olyan hely, ahol fürödni is lehet benne! :)))
Hogy Neked micsoda türelmed van ehhez a családi bogarászáshoz! De hogy Óbudára jársz, arra fölfigyeltem. (Szülőföldem, ugye.) Csak nem tudom, hol van az a levéltár Óbudán. Biztos valami új épület.
Samu, türelmem, az aztán van - ráadásul ez szakmai ártalom is nálam, évekig dolgoztam kézirattárban, meg latinos is voltam, úgyhogy 18-19. századi latin és magyar lúdtollas ákombákomok olvasásában nagy gyakorlatom van és szeretem is nagyon őket. Akkor kellett volna születnem, szoktam mondani.
Egyébként a levéltárnak ez a részlege a világ végén van, Lángliliom utca (az utca nagyon új lehet, mert térképeken nem találtam, vadonatúj lakópark jobbra is, balra is). A 18-as busszal a temető utáni második megálló.
Az épület új, legalábbis alacsony belmagasságú és modern építésűnek látszik.
Te jó ég! Az tényleg jó messze van! És ott mindig dugók vannak, mert keskeny az út és sok az autó. Megnéztem a térképen, hogy pontosan hová is esik a temető utáni második megálló. Most már világos! Ha kifelé megyünk, balra, a vasúti átjárónál volt egy hatalmas szovjet laktanya. Amikor pár éve busszal arra mentem, láttam, hogy az egykori laktanya házait bontják, ill. részben felújítják. Gondolom, abból lett a lakópark. Általános iskolás koromban (a 60-as években) egyszer valamilyen ünnepség alkalmából oda kellett mennünk énekelni a laktanyába. Már nem emlékszem, hogy milyen ünnep volt, csak arra, hogy menni kellett. (Én ugyebár Óbudán jártam ált. iskolába.)
Az már tényleg Óbuda külső széle. Az iszonyú messze van Neked! Egésznapos kirándulás oda-vissza, plusz még ott a bogarászás! No, minden elismerésem!
Egyébként nekem is volt türelmem a bogarászós munkához egész életemben. Most azonban egy kicsit már idegesít. Gondolom, ez munkahelyi ártalom, mert most már túl régen kell bogarásznom és belefáradtam.
Megjegyzés küldése