Szerintem az élet

A mai napra eredetileg mást terveztem, össze akartam kötni a muszájt a kellemessel, de aztán csak a muszáj valósult meg, a kellemes nem. Így tehát a muszáj lebonyolítása után, ha már úgyis ott voltam és ráértem, egy kerülővel sétát tettem ott, ahol nem olyan régen három évet volt szerencsém eltölteni. A tágabb vidéken gyakran megfordultam az utóbbi években, de a ház közvetlen környékére ma mentem hat év óta először. Az idő nem volt túl kellemes egy sétához, jól átfagytam a nyirkos, szürke, csontig ható hidegben, a régi kis közértben nem találtam az ismerős eladónőt sem, és Józsi bácsival sem sikerült találkoznom. Egyébként minden a régi volt, a zöldséges bolt, az utca alján a kis kék Mazda, a konténerek hűlt helye felett a TÁJÉKOZTATÓ feliratú tábla, valamint az egyöntetűen emelkedő utcák (itt minden utca felfelé megy, rémes ...) és a kereszteződés, ahonnan úgy látszik, mintha karnyújtásnyira lenne a tévétorony és az egész Szabadsághegy. Az utcánkon, amelynek fő jellegzetessége, hogy két kerület határán húzódik és míg az egyik oldalán szebbnél szebb és nagyobb házak virulnak, épülnek, átépíttetnek és bővíttetnek, addig a szemközti oldalán önkormányzati víkendtelkek vityillói rogyadoznak - szóval, az utcánkon ugyanolyan bokaficamító kaland felkapaszkodni, mint azelőtt, pont olyan, mintha egy erdei dűlőúton baktatnál, csak itt a végén nincs sikerélmény és senki nem kiált fel, hogy "végre, ott a Csóványos!".
A ház, ahol akkor laktunk, semmit sem változott, talán csak a szőlőtövek lettek kevesebben a kert elejében és egy ócska, meghatározhatatlan márkájú autó is került az udvarba. Némi kárörömmel állapítottam meg, hogy a mostani lakók se viszik túlzásba a kertgondozást, ami nem is csoda egy ilyen hatalmas, őszibarack-, szilva-, meggy- és diófákkal teli kert esetében, nem szólva a számos szőlőkordonról - Istenem, mennyit szenvedtem az egésszel annak idején! Megálltam a kapu előtt és bámészkodni kezdtem, de semeddig se maradhattam, mert a jobboldali szomszédék kutyája (vajon ugyanaz a rottweiler, vagy ez már egy másik?) felfedezett és hörögve döngette a kerítést. Továbbmentem és a következő sarkon befordulva indultam kerülővel vissza a hetvenes út felé. A szoborparkhoz ma nem volt energiám elmenni, pedig ott van egy kőhajításnyira, dehát láttam már elégszer, az aztán nem változhatott semmit azóta.
Minden világos volt, pontosan éreztem, miért gyűlöltem annak idején itt lakni. Ezért, ami ma is körülvett: sehol egy ember, sehol egy lélek, amíg mentem, az égvilágon senkivel, de senkivel sem találkoztam, ha a kutyák nem riadtak volna fel a lépteimre, teljes lett volna a csend. Emlékszem, annak idején ahányszor elindultam a busztól hazafelé, mindig eszembe jutott, hogy ha itt most történne velem valami, másnapig biztosan senki nem találna rám. És azok a meredek utcák! Hogy amikor este hat körül leszálltam a buszról, tudtam, hogy még meg kell másznom (kis túlzással persze) egy hegyet, hogy hazajussak. A szél pedig kivétel nélkül mindig, de mindig szembe fújt, téli estéken hiába húztam fel még a kapucnit is a sapkám fölé, hiába fogtam a sálat az arcom elé, már félúton szétfagytam, végem volt, úgy éreztem, ott maradok jéggé fagyva, mint Jókainál a fagyott lovas a Dnyeper jegén.
Ha nincs is bennem nosztalgia, az emléktúra azért mégsem ártott, az a hely is hozzátartozik a múltamhoz, az életemhez.

De az az 58-as busz, barátom! Amióta már csak látogatóban járok arrafelé, legalább a második féle típusú új kocsik járnak azon a vonalon. Nos, ez a mostani az eddigi legborzalmasabb, minden ülés csak dobogóra kapaszkodással érhető el. A kocsi első fele se kismiska, ott is mászni kell, hogy leülhess, de a középső ajtótól hátrafelé már tényleg csak artistaiskolát végzetteknek ajánlatos próbálkozni. Botos nénik, reumás bácsik eleve diszkriminálva vannak, mert két olyan magas lépcsőt megmászni, majd pedig föllendülni egy újabb emelvényre, ahol az ülés van, ráadásul mindezt egy mozgó buszban abszolválni eleve reménytelen, úgyhogy ők csak kapaszkodjanak utolsó erejükkel, a kanyarokban pedig bízzanak a gondviselésben. Olyan nagyon kíváncsi lennék, hogy ugyan mivel van beépítve az alváz, ami ekkora helyet foglal el, hogy félemeletnyi építményt kellett ráapplikálni - mert valami oka csak van, ami miatt sikerült emeletes buszt konstruálni tömegközlekedési célra.