Szerintem az élet

A Kulturális Örökség Napjai keretében tegnap én is adtam a kultúrának rendesen. Mondhatni, lejártam a lábam, de nem bántam meg. És mindjárt előrebocsátom a nap legbiztatóbb tapasztalatát, vagyis hogy az embereket mégiscsak érdekli más is, mint a pénz, meg a rohanás, meg a gagyi baromságok, mert öröm volt látni, mennyien sietnek egyedül, párosával, családdal, társasággal egyik helyről a másikra és a szavaikból kiderült, hogy szintén a meghirdetett intézményeket vették célba vasárnapi időtöltésként. Úgyhogy van remény, talán nem hülyül el a magyar teljesen.

Részemről az Országos Levéltárban kezdtem, ahol a nyitásra érkeztem, de pár perc múlva már egymást kerülgették a csoportok és a vezetőknek úgy kellett manőverezni, hogy túlságosan ne zavarja egyik társaság a másikat. A bennünket vezető férfiú profi volt a levéltáros szakmában is, a történelmi ismeretekben is, az épület pedig belülről is csodálatos, szép is, érdekes is, a története úgyszintén és hát persze a szerepe felbecsülhetetlen értéket képvisel. Megjegyzem, mellesleg nagyon értékes magáninfóval is gazdagodtam, azaz jól sejtettem, hogy náluk mikrofilmen megtalálhatók a határon túli egyházközségi anyakönyvek is, tehát nem kell nekem Kalocsára utaznom azért, hogy a rokonságot végre pontosan feltérképezzem, hanem mindent kideríthetek helyben a Bécsi kapu téren.

Második lépésként igazán kéznél volt a Hadtörténeti Múzeum, ahol még sosem jártam, az épületről se tudtam sokat, így különösen nagy élmény volt végigjárni az emeleteket és a gyönyörű kertet, amelynek a különféle emléktáblák, emlékművek, kegyeleti helyek különleges hangulatot adnak. A kertbe még a csoport szétszéledése után is visszamentem éppen akkor, amikor bejött oda egy idős házaspár. Elindultak a fal mentén, hogy közelebbről megnézzék az emléktáblákat és a bácsi pár pillanat múlva a legelső táblán, a ludovikások névsorában máris talált ismerőst. "Nézd csak - szólt a felesége után - mutatok valamit: ez itt a N., emlékszel? Tudod, aki ..." - és magyarázni kezdte az illető rokonságát, a régen volt összefüggéseket, mert hát hiába, nekik nem csak történelemkönyv az a hely.

A kert, benne ágyú és az aradi vértanúk emlékműve

Ez pedig a díszterem:

Persze, ha már ott voltam, sétáltam egyet a Bástya ... akarom mondani, Tóth Árpád sétányon, ágyú ott is van bőven (kis klambók nagyon élvezték, az egyik fáradhatatlanul ugrált át rajtuk nekifutásból, mint a gátfutók, egy másik azzal szórakozott, hogy mindegyik elé odaguggolt és hosszan nézett befelé az ágyúcsőbe, csuda pofák voltak ...), a kilátás pedig onnan majdnem olyan, mint száz évvel ezelőtt lehetett.

Még nincs vége, folytatása következik, de már csak holnap, jó éjszakát!