Szerintem az élet

Élményekben gazdag nap volt. Délelőtt vívtam egy kis harcot a gépemmel, de én győztem, úgyhogy most működik. Aztán délután az állami egészségügyben szereztem tapasztalatokat, meg kell mondjam, pozitív volt mindegyik. Adminisztráció kissé lassan, de döcögött, pénzt leperkáltam, főorvos úr kedves volt és udvarias, nővérek úgyszintén, a lerobbant esztéká ki van festve, egy szavam se lehetett. Viszonylag hamar végeztem, ahhoz képest legalábbis, hogy háromféle szűrővizsgálatot is abszolváltam, ráadásul a leletek is többé-kevésbé megnyugtatóak lettek, úgyhogy hurrá. Gondoltam, ha már így belejöttem, holnap folytatom a sort, mert van még pár beutalóm, de ezt azért még meggondolom, nem hajt a tatár. Vérszívó nénik jövő héten is ugyanott fognak ülni reggelenként, a szemészet se szalad el addigra, szóval, valószínűleg elég volt erre a hétre ennyi, egészségügyből is megárt a sok, ugye.
Viszont a hazafelé út! Az volt az igazi élmény. Kelenföldön szálltam fel a Déliből jövő csodavonatra, leültem, elindultunk és megkezdődött a műsor. Ugyanis a vezető úgy döntött, feldobja a hangulatot és így üdvözölt bennünket a hangszórókból:
"Rendkívül nagy szeretettel köszöntjük újonnan felszállt utasainkat!" - a rendkívül és az újonnan első szótagját jól elnyújtotta, ettől az egész úgy hangzott, mintha viccet akarna csinálni az udvariasságból. De pár perc múlva újra megszólalt:
"Kedves utasaink! Kérjük, készítsék elő jegyeiket, bérleteiket, mert a vonat személyzete jegyellenőrzést végez."
Aztán felszállt egy rakás ember Budaörsön, elindultunk, ekkor jött megint: "Nagy-nagy szeretettel köszöntjük most helyet foglalt kedves utastársainkat."
Amikor aztán két megálló közt, mint egy utasszállító repülőgép pilótája, elkezdte, hogy "Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy vonatunk sebessége 100 kilométer per óra, a belső hőmérséklet 22 egész öttized fok" - na, ekkor már néhányan fel mertek nevetni, mert addig, amúgy magyar módra, mindenki úgy viselkedett, mintha semmit se hallott volna. És ez a duma így leírva lehet, hogy nem annyira érdekes, de délután fél hat tájban a nagy magyar tájon egy vonatban ülve a sok bezárkózott arcú komor polgártárs között valami iszonyúan komikus hatást tett.
Ilyeneket mondott még (mert nehogy valaki azt higgye, most találom ki emlékezetből, nem ám, hanem elővettem egy cetlit és leírtam, le én!) - tehát ilyenek voltak:
"Tisztelt utasaink! Vonatunk következő megállóhelye: Török - itt hangsúlyozottan szünetet tartott - bálint." Ekkor kitört a röhögés, nekem meg megjelent lelki szemeim előtt a Jedikula mellett csónakban menekülő Bornemissza Gergely, meg Mekcsey és a többiek, amint török álruhákba öltözve a fogoly Török Bálintot készülnek kiszabadítani, teljesen kész voltam.
Még néhány gyöngyszem:
"Tisztelt utasaink! Kisvártatva Biatorbágy állomásra érkezünk."
"Kedves utasaink! Rövidesen Herceghalom állomásra futunk be."
Nem feledkezett meg a leszállókról sem: "Leszálló utasainknak további szép napot és jó pihenést kívánunk."
De a legjobb ez volt:
"Tájékoztatjuk tisztelt utasainkat, hogy vonatunk a napfényes Tatabányán át Oroszlányig közlekedik. Várható érkezésünk 18 óra 54 perc" - na, ez volt az a pillanat, amikor kifejezetten sajnáltam, hogy nem Oroszlányig szól a jegyem. Napfényes Tatabánya! Még jó, hogy Oroszlányra nem keresett valami odaillő jelzőt!
Amikor nagy bánatomra leszálltam, megnéztem magamnak a pilótát: egyedül ült a vezetőfülkében, tehát még azt se lehet mondani, hogy kollégákkal heccelődtek és ettől jött az ihlete, nem, egyedül volt, szőkésbarna fiatal fiú, mustárszínű pólóban, mosolygósan intett hátra a kalauznak - komolyan mondom, ha csak egy fokkal kommunikatívabb alkattal áldott volna meg a természet, beszólok neki az ablakon, hogy "ez jó duma, fiatalember, köszönjük!"