Szerintem az élet

Mennyivel tisztább a város, mint egyébként februárban lenni szokott! Máskor ilyentájt egy lucskos, havas télből kászálódunk kifelé és mivel a városi hó pár nap alatt feketére szennyeződik, ennek megfelelően mocskos az utca egész télen. Februárban még itt-ott láthatók a koszos hókupacmaradványok és általában az úttest, a járda is koszos. Most meg minden száraz, olyan, mint ősszel volt, szinte nincs is takarítani való.

Ma szokásomtól eltérően nem otthonról, hanem Kelenföld felől közelítettem meg a Teszkógazdaságost és így életemben először utaztam keresztül busszal Budaörsön. Messziről is mindig tetszett a látvány, de közelről igazán kedves, kisvárosias, falusias jellegű az a rész, ahol a buszunk elhaladt. Pontosabban az lenne, ha nem vonulna át rajta az a borzasztó autóforgalom.

Amikor ráfordultunk a busszal a Budaörsi út külső szakaszára, hirtelen olyan igazi déjavu-érzés fogott el, nem tudtam, mitől. Aztán rájöttem, hogy valamikor majd' húsz évvel ezelőtt már szaladt erre velem egy másik busz - nagyon fontos, nagyon vágyott randevúra siettem és rohantomban a Kosztolányin rossz buszra szálltam, ami egész másfelé vitt, mint ahová már úgyis késésben voltam. Aztán amikor észbekaptam és leszálltam róla valahol kint az Isten háta mögötti autópályán, alig bírtam árvergődni életem kockáztatásával az úttesten, hogy felszállhassak a visszafelé menőre. Nyár volt, forróság volt és elátkoztam az összes kék buszt, pedig csak én voltam hülye.
Hogy a randi hogy sikerült, érdekes, arra már egyáltalán nem emlékszem. Valószínűleg nem érte meg az egészet az eszetlen rohanás.