Bár tegnap este a meteorológus bácsi azzal nyugtatott bennünket, hogy a beígért nagy hideg mégsem nálunk fog lecsapódni a Kárpátok mögül, hanem a lengyel síkságon és Ukrajnán és nálunk csak pár fokos lehűlést eredményez majd a hétvégén - én mégis amondó vagyok, hogy valami nagy változás készül. Rettentően fájnak az ízületeim, pont úgy, mint nagy hideg előtt, ezen kívül pedig annyira, de annyira tehetetlen és szétesett vagyok, hogy az már borzasztó. Pedig már alkotni is próbáltam, vagyis megkíséreltem az asztali gépet felturbózni némi ram-mal és egy dvd-meghajtóval. Félsiker: a memória bevált, de a dvd-meghajtót nem látja az átkozott roncs, sőt a végén már be sem indult az XP. Egy-két éve ilyenkor éjszakába nyúlóan addig kísérleteztem volna, míg győzelmet nem aratok, de most elvesztettem a türelmem és ideiglenesen összeraktam a gépet, pedig tudom, hogy magától nem javul meg.
Most kimegyek és terápiás célzattal megfőzök holnapra mindent (miközben saját gondolataimat, melyek szerint "mi a francnak főzöl bármit is, semmi értelme, majd eszel valahol csirkemájas táskát" egy rövid, de velős kuss! felkiáltással hallgattatom el). Megyek is ... vagy nem?
Előbb-utóbb szétszedem mégis azt a vasat és kezdem elölről az egészet. Vagy főzök, vagy szerelek. Vagy nem. Na, körülbelül így érzem magam.

5 megjegyzés:
hja, hja. :)
mindenesetre tényleg ne sajnáld a finom (főzött) falatokat magadtól, az nem lenne jó dolog. :)
és hajrá, bikfic, úgyis legyőzöd azt a masinát. :)
Gondolod, andalgó? egyelőre még a masina áll nyerésre. :(
nem semmi, hogy így értesz a masinához, én fel se fogom, mi a baj vele. illetve remélhetőleg mi volt a baj vele.
sikerült a géped fölötti győzelem?
a zuram olyasmit mondott, hogy nem mindegy, hová osztod / dugod be a meghajtót, vagy hogy a jumper hogyan van beállítva, illetőleg a bios beállítása (automata-e vagy kézi) kezeli-e a nagysebességű meghajtókat.
fú, énnekem ez nagyon kínai, szerintem te jobban értesz hozzá.
ugye? :)
Köszi Andalgó, igen, a jumper jól volt beállítva (a Zurad kedvéért: a winchester masternek, a dvd meg slave-nek), a bios is, hanem úgy néz ki, az egyik RAM volt a ludas, mert amint azt kikaptam a gépből, egyből beindult. Aztán egy reinstall megoldott mindent, hurrá. :)
Megjegyzés küldése