Majd ha már nincs lelkifurdalásom attól a gondolattól, hogy sehonnan nem kell hazasietnem, majd ha már nem akarok hazatelefonálni minden alkalommal, amikor a Délibe érkezem, majd ha már nem úgy ébredek minden reggel, hogy de nagy itt a csend és majd ha már nem rándul görcsbe a szívem ezer és ezer más dologtól, majd akkor, akkor már elmondhatom, hogy nagyjából jól vagyok. Majd valamikor, egyszer, talán.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
Én a mai napig sokszor mondom, hogy Anyuékhoz, Anyuéknál, pedig már "csak" Apukám él ott.
Ilyen nincs!
Endivel pontosan egyidőben írtunk! :)
Endi, látom, pontosan érted, miről beszéltem, köszönöm.
Bikfic, nekem 23 éve halt meg az anyukám, és nagyon sok év telt el, amikor még mindig reggel fogtam a telefont, hogy akkor most felhívom, megkérdezem, hogy van. Sose múlik el teljesen, de ez így van jól - szerintem.
Anyu még évekig szembejött velem az utcán! Néha még most is meglátogat, ha történik velem valami, vagy ha elfeledkezem apu(ő 11 éves koromban halt meg) ünnepeiről! Az ágyamban fekve, ami az ő ágya volt, megérzem az illatát, akkor tudom, hogy valamit rosszul csináltam, vagy nem csináltam!
Éppen ma van a halálának a 9. évfordulója!
Megjegyzés küldése