Szerintem az élet

Mióta újabban hajnaltól, sőt kora hajnaltól fenn vagyok minden reggel, van alkalmam megfigyelni a Kossuth-adó zenei kínálatát. Hát, mit mondjak, valahogy nincs empátia a zenei szerkesztőkben. Nem gondolják végig, mit igényelne a konyhában támolygó szerencsétlen, mert ha belegondolnának, biztosan nem ilyen töményen melankólikus, szomorú képzeteket keltő zenéket tennének fel, hanem olyanokat, amilyenekre érdemes felébredni, amitől életkedvet kap a legálmosabb nyomorult is.
Volt viszont ma reggel egy dal, amit ma hallottam életemben először, de azóta is itt duruzsol a fülemben, tipikusan az a fajta, ami egész nap velem marad. A szövegéből három szót beírtam a keresőbe és máris többet tudok róla, például hogy Palya Bea énekli, és itt az egész szöveg (persze dallam nélkül nem sokat ér, de hátha valakinek ismerős dallammal együtt is):

Szeretőm a táncba, gyűrűm az ujjába
minden fordulásba ragyog az ujjába
szeretőm es voltál, kerítőm es voltál

Csak azér' szerettem faluvégen lakni
hogy az én édesem oda jár itatni
a lovát itatja, magát mutogatja
szép piros orcáját vélem csókoltatja

Ne csókolj ne szeress, mer' nekem nem kellesz
mi haszna, ha szép vagy, örökké beteg vagy
ha akarsz ölelni, tanulj meg ölelni
ha akarsz csókolni, tanulj meg csókolni.