Ma bementem a melóhelyre, körülvettek, mondtam nekik, hogy nem kell félni, nem harapok, nem vagyok besavanyodva, lehet velem nyugodtan normálisan beszélgetni. Aztán tényleg lehetett és nagyon jól éreztem magam. Még esetleges munkalehetőség is felvetődött a jövőre nézve, ami persze erősen függ a cég jövőbeni helyzetétől, de mindenesetre a főnökömön nem fog múlni, hogy esetleg visszamenjek bejárósnak (mint kiderült, ez a gondolat egymástól teljesen függetlenül merült fel mindkettőnkben tegnap).
Aztán hazajöttem. Amíg haza nem értem, minden rendben volt. Itthon felhívtam a 90. évében járó egyetlen nagynénémet, el kellett mondanom neki a hírt. Később bejött egy telefon is, ami - akarata és jó szándéka ellenére - felzaklatott. Kezdek kimerülni, azt hiszem, pedig annak még végképp nincs itt az ideje.
Aztán hazajöttem. Amíg haza nem értem, minden rendben volt. Itthon felhívtam a 90. évében járó egyetlen nagynénémet, el kellett mondanom neki a hírt. Később bejött egy telefon is, ami - akarata és jó szándéka ellenére - felzaklatott. Kezdek kimerülni, azt hiszem, pedig annak még végképp nincs itt az ideje.
5 megjegyzés:
csomó mindennek nincs itt az ideje, főleg, amikor minden előzetes bejelentés nélkül a nyakunkba szakad.
rohadék érzés, és ez még egy darabig így fog menni. bár ahogy idáig megismertelek, végig fogod csinálni. nem látod még a végét, de el fog jönni, hidd el.
mást ilyenkor nem is nagyon tudunk csinálni, csak hinni...
Köszönöm, Á., igazad van.
Azért jó lenne, ha egy kicsit vissza tudnál menni dolgozni! Többet lennél emberek között!
Bikfic, ha tudnam, megszoritanam a kezed... Nagyon sajnalom.
Köszönöm, Anne!
Megjegyzés küldése