Szerintem az élet

Dolgozni akartam, mármint szellemileg, de előbb még rákerestem egy zenére - vesztemre, mert beleakadtam egy olyan oldalba, ahonnan igen cselesen lehet letölteni zeneszámokat (először nem is hittem, hogy sikerülni fog, mert ilyennel még nem találkoztam, de tényleg működik). Azóta fel-felszisszenve fedezek fel mindenféle kincseket és csak töltök, töltök, töltök, ami elég nagy merénylet a mai tervezett napirendem ellen, de már mindegy, úgy vagyok, mint egy szenvedélybeteg, nem tudok leállni.
(Nem írom ide a linket, mert nyilván nem véletlenül működik úgy, ahogy működik, de ha valakit érdekel, jelezze itt a kommentben, összegyűjtöm a megrendeléseket és kör-emailben elküldöm.)

Délelőtt azért már dolgoztam, mármint fizikailag. Például árumentő akciót folytattam. Ugyanis a körtekészlet rohamos romlásnak indulván, valamit tenni kellett, ezért nekiálltam menteni belőle a menthetőt. Ha pedig már benne voltam a tisztításban-aprításban, alkossunk_valami_érdekeset jelszóval jó sok almát is pucoltam hozzá, aztán találtam egy üvegben különféle aszalt gyümölcsöket, szilvát, meggyet, barackot, gondoltam, ezek se árthatnak egy kompótnak, ugyebár. A körtén kívül mindent bele a lábasba, cukrot és vizet rá, tüzet alá, hadd rotyogjon! Az utolsó öt percre beletettem a körtedarabokat is, lévén hogy azok mutatkoztak a legpuhábbaknak - és csiribí-csiribá lett öt nagy üveg befőtt, ott pihennek a konyhában és időnként behallatszik, amint nagy kattanással beszívja a vákuum az üvegek csavaros tetejét.
Aztán még tökgyalulás is volt, hosszan és unalmasan, az már nem esett ilyen jól, de mint tudjuk, nem minden nap papsajt. Viszont a majd' félméteres tökből még időben megmentettem gyalulás nélkül egy nagy darabot, azt felszeletelve és palacsintatésztába forgatva, kirántva, majd ketchup-ba mártogatva (mert nem volt itthon majonéz) a jól végzett munka örömével felfaltam.
Kedves nézőink, Bikfic konyhája című műsorunkat látták.