Szerintem az élet

Ma megint bent voltam a nagyvárosban. Odafelé menet a vonatból felmértem, mennyi minden változott pár hét óta és mennyi mindent hagytam ki azáltal, hogy nem utazom rendszeresen. Például a repcevirágzás teljesen kimaradt az életemből. A gabona már félig beérett szinte mindenhol, a Budaörs környéki hegyek pedig harsogva zöldellnek.
De azért nem bánom, hogy a repcevirágzást nem láthattam, ha az lett volna az ára, hogy naponta vonatozzam, nem, egyáltalán nem bánom.

A városban helyenként botrányosak a viszonyok, a fél Etele tér elkerítve, a fél Gellért tér úgyszintén, a többi akadályról nem is beszélve, egyedül villamossal lehet viszonylag normális tempóban haladni. Ahhoz képest pedig, hogy pár napja valamelyik közlekedési illetékes mókus talán a metrófelújítás kapcsán nagyon bizonygatta, hogy például a 2-es villamos 2-3 percenként közlekedik - na, mondjam, hány percet vártam a Nagycsarnoknál a kettesre? Nem 2-3 percet, hanem annak többszörösét.