Próbálom magam edzeni az életre - jobb későn, mint soha - nevezetesen, hogy ha kapok a munkahelyemről egy emailt és benne egy kérdést, ami felbosszant, ne azonnal válaszoljak, hanem adjak magamnak időt, hogy átgondoljam, és közben kiderüljön, hogy nem is eszik olyan forrón a kását. Jól haladok, már azonnal visszafogtam magam és nem nyomtam meg automatikusan a Reply gombot. Most rágom a kérdést és ha jól csinálom, lassan köddé válik az éle.
Tudtam előre, hogy odabent sokaknak piszkálni fogja a csőrét, hogy ilyen baromi nagy előnyben részesültem és itthon dolgozhatom, mert ők már csak ilyenek. Mintha legalábbis jókedvemben vállaltam volna ezt az egyáltalán nem jóleső státuszt. Nyugdíjas - azt hiszik, olyan remek ezt kimondani? Menjenek a francba. És aki irígyli, jöjjön már ide és csináljon mindent helyettem napi huszonnégy órában (de mindent ám!) én meg fogom a cuccomat és elhúzok.
Na, szóval ha nem kellene annyira a pénz (többek közt ahhoz, hogy a múltkor emlegetett 8 négyzetméter alapterületű lyuknál valamivel jobbhoz juthassak még ebben az életben), akkor megkérném őket, ugyan mondjanak már fel nekem és agyő (ja, azért kellene nekik felmondaniuk, mert ha én mondok fel, akkor nem kapom meg a jubileumi pénzt, ami ugyebár nem két fillér és hát hülye azért nem vagyok).
A helyzet persze ennyire nem tragikus, sőt egyáltalán nem tragikus, csak bosszant, amikor azt érzem egy hozzáállásból, hogy már megint az irígység, már megint a neki-se-legyen-jobb attitűd beszél belőle. Dehát ne hagyd magad Slézinger!
Itt pedig szürke, fekete, sőt időnként sötétlila fellegek rohangálnak körbe-körbe, szerintem lesz ma még "égszakadás-földindulás, fejemen egy nagy koppanás" (ez nem tudom, miből van, de anyukám és nagymamám emlegette sokszor gyerekkoromban). Pedig már elég az esőből, az éjjel is akkora zuhé volt, hogy csak úgy döngött minden.
******
Most meg rájöttem, hogy az iwiw és a myvip korában nem jön ki túl jól, ha olyanokat írok, amilyeneket ... Úgyhogy kicsit moderáltam ezt a pósztot és töröltem néhány jelzőt. De azért a többit fenntartom. Meg persze azt is, amit töröltem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
én is egy filmrészlettel próbállak biztatni, úgysmint: fuss, Buli, fuss. szóval tényleg nem kell undok (volt)kollégákon idegeskedni
és
ama ügyből kifolyólag kérlek, küldj telefonszámot emailben. :)
Andalgó, küldtem mailt.
Hmmm. Sajnos ma ebben az országban az emberek nagy része a napi dolga mellett még annyi szabad energiával is rendelkezik, hogy ráér másokon irigykedni. Nekem is világ életemben annyi irigyem volt, hogy szörnyű. Persze soha nem a munkámat irigyelték, hanem inkább a pénzt - ha kerestem. Ha nem kerestem, akkor meg azt, hogy esetleg jobban értek hozzá mint ők. Vagy legalább értek valamihez. Ja, és szeretem csinálni. Szóval irigyek mindig vannak, és nekik a rosszabb. Azt szoktuk mondani, inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak... A kocsimban én ülök, Japánban én voltam, jó rádióm, számitógépem, szakmai rutinom, cégem nekem van. Nekik mijük van? Irigységük, rossz szájizük? Egészségükre. A legrosszabb kombináció: aki buta és irigy. Bár az okos irigy is hihetetlen agymunkára képes, amit nem arra herdál hogy neki jobb legyen, hanem hogy a másiknak hogy lehetne rosszabb... Teljesen igazad van, a méreg meg rossz tanácsadó, számolj tizig, mielőtt válaszolsz... Mármint nem nekem, nekik. :-) Majd egyszer irok Neked Szalkai úr üzletéről pár szót, mert én is rendszeresen jártam oda annó, még a lelkes korszakomban - ha már ennyire tetszett a Morgó ide vonatkozó fejtegetése. Az a pasi, a koszos kis üzletével fogalom volt az elektronikai buherátorok körében...
írtam visszamélt.
Megjegyzés küldése