Szerintem az élet

Megint szeptember és megint Kulturális Örökség Napok, tehát erőt véve azon a vitathatatlan tényen, hogy finoman szólva sem vagyok topon mostanság, elindultam néhány vágyott cél irányában. A választék szegényesebb volt, mint akár tavaly, akár tavalyelőtt, de azért volt miből válogatni. És megint nagyon jó volt látni, ahogy nyüzsögtek, gyülekeztek az intézmények előtt a legkülönbözőbb korosztályhoz tartozó emberek, ilyenkor mindig megállapítom, hogy nincs még veszve minden.

Ez a kettős M betű a Mai Manó Ház bejárati kapurácsában látható, azután pedig odabent is mindenen: maratott üvegablakokon, ajtórácsokon, lépcsőkorlátokon. Mai Manó monogramja ismétlődik számtalan variációban az egész épületben. Mai Manó igazi békebeli fotográfus volt, akihez az úri családok fényképezkedni jártak, kiöltöztek, odakocsiztak, személyzet fogadta őket, felkapaszkodtak a lépcsőkön a szalonnak berendezett fogadóhelyiségbe, melynek színes üvegablakai Róth Miksa műhelyéből kerültek ki. A szomszédos toalettszobában megigazíthatták öltözéküket, frizurájukat, a szalonban elhelyezkedve pedig beszélgetéssel, újságok nézegetésével ütötték el az időt, majd megjelent a mester és kezdetét vehette a nagy esemény. Mert esemény volt a fényképezkedés, nem mindennapi esemény.

A ház eredetileg gyönyörű kívülről is, belülről is és még inkább az lehetne, ha lenne pénz a tisztességes renoválásra. A kapu alatt még ma is a padlóburkolatból kirakott SALVE felirat fogadja a belépőt, felfelé márványlépcső vezet, fölötte az az ovális nem freskó, hanem pannó - nem a falra festették, hanem vászonra, és cirádás keretbe illesztve erősítették a mennyezetre.

Az alább látható falépcső 1894-ből való, a vaskorlát hegesztés nélküli csodaszép míves munka, lapolással és szegecseléssel készült. És itt vannak a Róth Miksa ablakok a fogadószalonból, lent pedig maga a fogadószalon is az eredeti oszlopokkal.

Mindenütt szépséges ajtók szépséges rácsokkal, bennük a kettős M-monogrammal, valamint a napfényműterem, mely a ház homlokzatán kívülről is jól látható. Ferde üveges tetején függönyrendszerrel lehetett a fény beáramlását szabályozni, két szemközti fala pedig teljes terjedelmében háttérként szolgált a portréfényképekhez: az egyik fal freskója vadregényes hegyvidéki tájra néző teraszt ábrázol, a másik pedig oszlopos, díszes belső berendezést. A kuncsaft választhatott, milyen hátteret kíván maga mögé, sőt, válogathatott egyéb, vászonra festett háttérképekből is, melyeket a mennyezetről eresztettek alá.
Itt a napfényműteremben tegnap egy általam nem ismert régi, különleges fényképészeti eljárással lehetett portrét készíttetni. Azt viszont igazán nagyon sajnálom, hogy én tegnap voltam ott és nem ma, ugyanis ma ugyanezt a szolgáltatást a nedves kollódiumos eljárással lehetett igénybe venni - ezzel az eljárással tette láthatóvá felvételeit kedvenc városfotográfusom, Klösz György, úgyhogy szívesen megnéztem volna, hogyan is ment ez. Dehát minden nem juthat az ember lányának, Mai Manó is, kollódiumos előhívás is, ne legyünk telhetetlenek, na.

(folyt. köv.)

Egy kis kiegészítés: a ház a kilencvenes évek közepe óta Magyar Fotográfusok Háza, működik benne galéria, könyvesbolt és könyvtár (ingyenes beiratkozással, de csak helyben olvasással), valamint a termekben időről időre különféle fotókiállításokat rendeznek, most például égitestekről és égi jelenségekről készült képeket lehet nézegetni.