Nyíljon már meg az a nyomorult óvoda, ahová a szomszéd kislány jár, könyörgöm! Aki ismer, igazán tudhatja, hogy alapból gyerekszerető vagyok és most se a gyerek ellen rinyálok itt, hanem a családja ellen elsősorban. A kislány négy éves, egész nyáron itthon van, apuka, anyuka, nagymama dolgozik, közülük anyuka teljesen változó műszakokban, tehát amikor ő sincs itthon napközben, olyankor egy szomszédasszony vigyáz a gyerekre. Aztán este hazatér a három felnőtt, a kislány addigra meg már annyira unja magát, hogy elszabadul, ami nem lenne baj, ha valami normális játékot találna. De nem, hetek, sőt hónapok óta kizárólag a kutyájukat nyúzza, piszkálja, provokálja - a kutya pedig ugrik, szó szerint és átvitt értelemben is, ebből aztán valami iszonyú folyamatos, egész este tartó lárma keletkezik. A kutya ugat, a gyerek visítozva, sikítva menekül előle, tudjátok, az a tipikus eset, amikor a gyerek fél is, meg élvezi is a félelmet, ezért nem akarja abbahagyni. Ezen a "játékon" kívül nagy ritkán ide-odagurul a kis műanyag motorján, de más játékkal még nem vettem észre, hogy foglalatoskodott volna. A múltkor volt alkalmam kicsit beszélgetni vele, hát mit mondjak, látszik az egész gondolatmenetén és észjárásán, hogy nem nagyon társalog vele senki. Hogy valamelyik családtag néha játszana vele, vagy foglalkoztatná valami értelmes tevékenységgel, ilyesmire még nem volt példa. Ő egész este kint visong a kutyával, a többiek bent vannak és az is csoda, ha sötétedéskor megpróbálják beparancsolni a házba. Nagynéha kijön valamelyikük és türelmetlenül rákiabál, amire a gyerek persze nagy ívben fütyül és csinálja tovább. Nem veszi észre ez a három balga felnőtt, hogy unatkozik a szerencsétlen kölök - úgy látszik, ő nem azok közé a gyerekek közé tartozik, akik mindig találnak maguknak játékot és azzal elvannak - hát nekik kellene segíteniük abban, hogy mit játsszon, valami iránt érdeklődést kelteni benne, bevonni valami itthoni tevékenységbe, ami persze fáradság, meg odafigyelés, meg minden, dehát a teremtésit, mit képzeltek, amikor a világra hívták ez a kicsit, elég, ha úgy nő, mint a dudva?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
6 megjegyzés:
És lám elképzelésüket valóra is váltják. Hagyják nőni, ahogy akar.Mint a gyomot. Majd az óvoda meg az iskola gyomlálgassa. Csak őket ne zavarja.
Negyedik hete, hogy nálam van az unokám.
Hát mit mondjak. Részemről minden elképzelhetőt kitaláltam: olvasok neki már második mesés könyvet, kirándulunk, biciklizünk stb. Hoztak neki egy nagy doboz legót, egy másik nagy doboz ird és mond bajonikot, barátot is szereztem, unokatesó is eltűri maga mellett és unatkozik. Furcsák a mai gyerekek. Otthon egy gyerekboltnyi játék - mindig mással szeretne játszani.
Én nem emlékszem, hogy unatkoztam volna, pedig játékom -vásárolt- nem is volt.
Szőőőőrnyűűűűű!
Sajnállak, te, szegény, de a gyereket is. Sajnos, ez mostanában általános. Egyre rosszabb.
Én is mindig azért sajnálom szegény kis klambót, hogy egy ilyen családba született. :( Miközben olvasom itt a neten a sok gyerekes blogot, hogy mi mindenre odafigyelnek az anyukák-apukák, mennyit törik a fejüket, hogy a gyerekük fejlődésének mi használna jobban - erre a kislányra meg óraszám ki se néznek, hogy mégis mit csinál az udvaron, nemhogy a személyiségfejlődésével törődnének, vagy netán játszanának vagy beszélgetnének vele. :(
Nekik még korai volt a gyerek, de nem azért, mert nagyon fiatalok, hanem mert éretlenek (és sajnos mindketten alapvetően önző természetűek), a nagymamának pedig egyszerűen nincs türelme az unokájához.
Hisz ennek a nagymamának a saját gyerekéhez se lehetett annak idején türelme,( s annak idején tán az ő anyjának se hozzá) ezért nem tudják most a szülők, hogy a mi jó csudát kéne nekik csinálni a gyerekükkel.
A legjobb tanítás a példa. Meg a legrosszabb is...
Megjegyzés küldése