Szerintem az élet

Vegetálok, ez a legpontosabb kifejezés arra, amiben mostanság vagyok. Kijárkálni nem nagyon merek, miután a karácsonyi nyavalyám kissé a fülemre ment, ezért aztán ebben a piszok hidegben azt is meggondolom, hogy az ajtón kilépjek. Minden este elhatározom, hogy na most már tényleg holnap bemegyek a faluba, aztán eljön a holnap, mert az általában eljön, kidugom az orrom reggel és érzem, hogy még mindig nincs tavasz. És akkor nem megyek sehova, illetve, amikor már nincs itthon tej, kenyér és alma, mint pl. tegnap, hát elhúzom nyugdíjaskocsimat a közeli kisboltba, bepakolok februárig elegendő dobozos tejet, több kiló almát, némi príma zsámbéki kenyeret, beszélgetek a boltosokkal, majd pedig hazaráncigálom a cuccot, miközben megállapítom, hogy igen jól tettem, hogy nem másztam be ma sem a faluba. Egyrészt pénzt takarítottam meg, mert a nagy Sparban biztos nem úsztam volna meg ennyivel, másrészt pedig nem fagyott le a fejem és egyéb kapcsolt részeim a hosszú gyaloglásban.
Főzök is, igen, tökfőzeléket, sárgarépafőzeléket, krumplileveskét, fasírtot krumplival, valamint túrógombócot, nyamm. Ezek közül, mint már említettem vala, a tököt és a sárgarépát nem szeretem, de az egyiket tükörtojással tetéztem meg, a másikat pediglen resztelt májjal és így egészen jólesett mindkettő. Az utóbbi pár napon ebédek után megengedtem magamnak egy kevés itókát is, ugyanis a nagy szilveszteri hámbólkirúgásunk alkalmával nem vált be nekünk a forralt bor, melyet kitaláltunk a hidegre és az ünnepre való tekintettel. Hígítottuk, szegfűszegeltük, forraltuk, cukroztuk, mézeztük, de valahogy nem volt az igazi. A bor pedig jó lett volna, ugyanis eme nagy alkalomra tekintettel felbontottuk a gyerekeimtől a találkozón kapott etyeki juhfarkot, abból kotyvasztottuk a forralt bort. Kár volt, inkább ittuk volna hidegen. Viszont az üvegben marad még egy kevés tiszta bor, melyet vétek lett volna hagyni megpimpósodni, tehát abból minden ebéd után belelódítottam a pohárba kábé kétujjnyit, majd pedig felöntöttem ásványvízzel. Ha a fröccsök fajtáit nézzük, aránya szerint viceházmesternek talán megfelelt, gyenge volt, de nem volt rossz. Most pedig itt áll az üveg, rajta a harminc évvel ezelőtti nyolcadikos osztályképpel, én pedig azon gondolkodom, hogyan operálhatnám le róla a képet, de nem megy, akármilyen óvatosan próbálom lefejteni, előbb-utóbb beszakadna. Úgyhogy megy az üres üveg az emlékek közé.
Mi van még? Figyelem a gázhelyzetet, mert ha nem lesz gáz, akkor nálam tényleg gáz lesz. Még kéményem sincs, azt se tudom, hogy valamikor régen a lakás melyik részén lehetett a kályha. Tehát fűteni nem tudnék semmivel. A két hősugárzó még annyira se melegítené be a szobát, mint a gázkonvektor, pedig ettől se lehet megizzadni. Ördögi kacajjal nyugtáztam, amikor tegnap valamelyik okos szakember a tévéből belemondta a képembe, hogy jó lenne, ha a lakosság is takarékoskodna, azaz 21-23 foknál nem fűtené fel jobban a lakást. Istenem, ha nálam valaha is lenne 21, netán 23 fok! Ha megvan a húsz, akkor már elégedett vagyok (és számolom a köbmétereket, hogy mibe fog ez a pokoli meleg nekem kerülni). Miből takarékoskodjak - ahogy a dal mondja: "csókolom, megszakadhatok?"
Mindenesetre utcabéli öreg barátném már felmérte a fakészletét, én felmértem az enyémet (félig lebontott sufni faanyaga a benne raktározott régi szekrénnyel, asztallal, polcokkal és egyebekkel), majd pedig közölte, hogy mi már megfagyni nem fogunk, mert odatelepít engem magához, aztán meglátjuk. Nála ugyanis, mint sokaknál a környéken, még megvan és többé-kevésbé működőképes a régi vegyes tüzelésű kazán, tehát, ha ne adj' Isten, bekövetkezik a korlátozások ötödik fokozata, itt víztelenítem a házat és cuccolok pár telekkel odébb. Kaland az élet.