Szerintem az élet

Akármi legyek, ha nem strucc az, aki odakint a konyhában fő a fazékban. Persze tudom, hogy nem strucc, csak pulyka, sőt nem is egész, csak szárny, de mégis. Már akkor gyanút kellett volna fognom, amikor a boltban levettem a hűtőpultról a tálcát, forgattam és feltűnt, hogy milyen szép nagy, rengeteg hús volt rajta, az első pillantásra is látszott. De akkor azt gondoltam, biztos kettő darab szárny ez, van alatta még egy, csak a felső eltakarja. Hát nem, ma reggel fény derült az igazságra, biza' egy darab szárny volt a tálcán, de az akkora! Hatalmas cupák, hogy úgy mondjam. Gondolom, élemedettebb korú pulyka lehetett a gazdája, úgyhogy mindenre el vagyok készülve, arra is, hogy estebéd lesz ebből. Mert mint tudjuk, öreg pulyka lassan fő, tehát hogy mikorra puhul meg, fogalmam sincs, egyelőre keményen tartja a formáját.
Pedig nem is őmaga miatt vettem, hanem kifejezetten azért, hogy végre belefőzhessem egy jó kis húslevesbe azt a csirkemájat, amit szintén beszereztem, mivelhogy nagyon megkívántam azt az ízhatást, melyet a húslevesben átforrósodott gyönyörűszép májacska tud elérni az embernél. Gyerekkoromban mindig én kaptam a májat a levesembe, Anyu és Apu pedig osztozott a zúzán és a szíven, azt mondták, ők azt szeretik. Na persze, akkor el is hittem.

Update 13:00 - Jelentem, a struccom megpuhult és finom lett. Persze a máj is, sőt! Nyamm.