Szerintem az élet

Plázamacska, igen, az voltam ma. Miután reggel fogorvosnál kezdtem a napot, ahol érkezésemkor már kilencen ültek a váróban, a többi újonnan érkezettek, velem együtt a recepciós nővérke előtt tolongtak, na, ez a tényező úgy nagyjából meghatározni látszott a napomat. De nem úgy van ám, mivelhogy doki csak kontrollnak tekintette mai találkozásunkat, aminek igen örültem, mert ki ne szeretne pillanatnyilag megszabadulni a fenyegető fúrás-faragástól, az új időpont pedig annyira, de annyira messze van, hogy ki gondol arra? Tehát pillanatnyilag megszabadulván mintegy eufórikus állapotban csörtettem be az Árkádba - ha már az Örs vezér téren vagyok, ugye, nem fordulok ott elő minden nap - ahol aztán lábamat lejártam, de megérte, mert a CundÁban lőttem egy tíz éve vágyott kardigánt, a Renóban pedig egy egy éve vágyott papucsot. Utána még egy kis könyvesbolt, egy kis barátnő-villámlátogatás, majd pedig utolsó erőmmel elvánszorogtam a vonatig.
Jól is ment minden Budaörsig. Ott pedig csak álltunk, álltunk, mint kiderült, valaki rosszul lett a másik kocsiban, ezért volt az üzemzavar - mentőt hívtak, az is időbe telt, mire odaszirénáztak a peronhoz, aztán a vonatunkat előbbrehúzták, hogy a beteget rövidebb úton vihessék a rohamkocsihoz, majd pedig visszatolattak velünk, addigra pedig beért bennünket a félórával később indított vonat is. Egy szó, mint száz, összesen 40 percet álldogáltunk, dehát épp elég baj volt ez annak a szegénynek, akit végül elvitt a mentő. Mi meg hazagurultunk. Most pedig éccaka jön, ami nekem ilyenkor, a téli átállás idején pár napig mindig túlságosan hosszú. Másokat a tavaszi óraátállítás visel meg, amikor ugyebár "elveszítünk" egy órát, én viszont ehhez az őszihez nem tudok hozzászokni: milliószor felébredek éjjel, dühösen konstatálom, hogy még csak két óra, még csak három óra van, a francba, még mindig nincs reggel - aztán este kezdem elölről.
Ráadásul tegnap végére értem a GG hetedik évadának, nahát, nincs igazság a földön.