Szerintem az élet

Most van az a pillanat, amikor legjobb lenne befejezettnek nyilvánítani ezt a napot, eldőlni és átaludni az időt holnap reggelig. Szétestem, kész. Pedig nem indult rosszul, nekiindultam az évente esedékes Kulturális Örökség Napoknak, jártam a Vármegyeházán, ami nagyon jó ötlet volt, aztán láttam egy igazán különleges kerámiakiállítást fenn a Várban, majd pedig begyalogoltam a Budavári Palotába, mert már sok év óta kíváncsi voltam a nádori kriptára és ma szerveztek vezetést oda is.

Képek nincsenek, nem is lesznek, sajátjaim legalábbis biztosan nem. Ugyanis út közben, mialatt memóriát akartam felszabadítani fájlok ide-odahelyezgetésével, egy laza mozdulattal kitöröltem az összeset. És a mobilon ugyebár nincs lomtár, ahonnan még visszaszippantható minden, ráadásul ez a nyomorult vindóz egy jó ideje már nem látja a mobilomat, csak a memóriakártyáját (!), tehát csak akkor tudok áttölteni fájlokat a mobilról, ha előbb átteszem a telefon memóriakártyájára. Ergo: most hiába próbálkozom már a második file recovery programmal, nem tud mit visszaállítani, mert nem látja a mobil memóriáját, az elveszett fájlok pedig természetesen ott voltak még és nem a memóriakártyán. Ezt fújhatom. Pedig biztosan lenne valami mód visszaszerezni a képeimet, de így nem fog menni.
Viszont nagyon jó volt látni, hogy ugyanúgy, mint tavaly, most is rengetegen vándoroltak egyik helyszínről a másikra, szóval, nemcsak a gagyira van igény, hanem igenis érdekli az embereket az ilyen lehetőség, nem sajnálják a fáradságot, mennek, figyelnek, ismerkednek olyasmivel, ami csak ritkán elérhető.
És ha belegondolok, talán a képek se fontosak, az a lényeg, ami idebent el van mentve.

(Józsa Judit kerámiái: Vasorrú bába és Hétfejű sárkány - a kiállítás még nyitva október 19-ig a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában)