A nagy kerekévfordulós traumától annyira elbambultam az utóbbi napokban, hogy az anyagi ügyekről teljesen megfeledkeztem, ezért aztán ma, bármennyire nehezemre esett, kénytelen voltam elzarándokolni a faluba. Például abból a célból, hogy törvény- és apeh-tisztelő állampolgárként befizessem az adómat (mert igen, a nem kétfilléres levont adóelőlegemen felül még fizetnem is kell, ha már volt pofám tavaly dolgozni tíz hónapot) és feladjam a bevallást. Ehhez viszont előbb pénzhez kellett jutnom, tehát bank előterébe bekúsz, kártya bedug, gombokat nyomogat, ótomata pedig beint, hogy aszongya, technikai okokból ezt neked, egy nagy túróst ... csak ekkor néztem be az üvegajtón és egyből kapcsoltam, miért vannak annyian. Na, mindegy, bementem, számot húztam, leültem. Nagyon ritkán megyek bankba, internet banking az én világom, úgyhogy ha mégis bekényszerülök, mindig sötét gondolataim támadnak. Például attól, hogy az egy szem biztonsági őr bent ül a pult mögött. Tudom, tudom, ott nem tudja elvenni tőle a fegyverét a bankrabló, na persze. De hogy onnan, a kisasszonyok háta mögül ő se tud semmit tenni a bankrablóval, az is tuti biztos, ugye. Ahogy leültem, arra gondoltam, hogy már tán csak nem ma fognak a híradások úgy kezdődni, hogy fegyveres bankrabló tartja fogva X város otp-fiókjának alkalmazottait és ügyfeleit. Nekem még a postára kell mennem, vissza kell vinnem két könyvet a könyvtárba, a szupermarketben is kell valamit vásárolnom, ebédem sincs, délután meg a Famíliát akarom nézni, szóval nem érek én rá itt túszt domborítani, kérem szépen.
De szerencsém volt, a bankrablás ma érdeklődés hiányában elmaradt, megkaptam a pénzemet, elbattyogtam mindenhova, ahová akartam, aztán hazajöttem, megebédeltem (nem voltam konyhatündér, mindössze felforraltam a készen vett mediterrán rizottót és sajtot reszeltem rá, mindenkinek ajánlom, finom) és még a Famíliát is sikerült megnéznem. Most pedig legalább a harmadik erőtlen zivatarocska vonul el felettünk vagy inkább mellettünk, úgyhogy megyek, felkapom piros locsolókannámat és megöntözöm a kelő virágaimat, mert az égiekre úgy látszik, hiába várok.
De szerencsém volt, a bankrablás ma érdeklődés hiányában elmaradt, megkaptam a pénzemet, elbattyogtam mindenhova, ahová akartam, aztán hazajöttem, megebédeltem (nem voltam konyhatündér, mindössze felforraltam a készen vett mediterrán rizottót és sajtot reszeltem rá, mindenkinek ajánlom, finom) és még a Famíliát is sikerült megnéznem. Most pedig legalább a harmadik erőtlen zivatarocska vonul el felettünk vagy inkább mellettünk, úgyhogy megyek, felkapom piros locsolókannámat és megöntözöm a kelő virágaimat, mert az égiekre úgy látszik, hiába várok.
2 megjegyzés:
1.Bennem is mindig fölmerül, amikor az OTP-ben várakozom, hogy: jaj, nehogy most jöjjön a bankrabló! (Persze máskor sem kívánom másoknak.) Még körül is szoktam nézni, és megállapítom, hogy akik ott ücsörögnek, egy sem olyan kinézetű, mint aki bankot rabolni jött.
2. Régen, amikor még máshol dolgoztam és többször kellett utaznom hivatalos ügyben, akkor a repülőgépen is mindig az járt a fejemben, hogy: jaj, csak most föl ne álljon valaki, hogy ő terrorista és most el akarja téríteni a gépet! A másik rémem meg az volt, amikor váltott a repülőgép hangja. Mindig reménykedtem, hogy ugye ez még nem a zuhanás előhangja. Szóval minden alkalommal boldog voltam, amikor teljes épségben kiszállhattam a gépből. Szerencsére most már ilyen veszély nem fenyeget, hiszen 12 éve dolgozom a jelenlegi munkahelyemen, és itt nem kell röpködni. Nem is hiányzik.
Azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen -finoman mondva- nyuszi, hogy szorongok az OTP-ben, nehogy éppen akkor jöjjön a bankrabló! Az internetes ügyintézésben sajnos nem bízom eléggé..
Megjegyzés küldése