Győrben voltam ma, ez a mániám. Képek is lesznek majd, csak még kicsit vacakolok velük.
Viszont sose hittem volna, hogy épp Győrben fogok megijedni és félni valamitől, hiszen ez az elmúlt egy év során, amikor tizenvalahány helyén fordultam meg kies hazánknak, sehol, egyszer sem fordult elő velem. De ma, Győrben, alig száz méternyire a turisták és egyéb vasárnapi sétálgatók nyüzsgésétől, ott bezzeg előfordult.
A dolog lényege annyi, hogy átmentem az úgynevezett kettős hídon, gondoltam, megnézem az Újváros nevű részt is, sok szépet olvastam róla. Tehát átértem a hídon és haladtam a híd folytatását képező főútvonalon, forgalmas út, legalábbis ami az autók suhanását illeti. Jé, itt az evangélikus konvent, iskolájuk, óvodájuk, az udvarban az érdekes történettel rendelkező öregtemplom, jól van, gyerünk tovább. Jé, itt a zsinagóga, tényleg hatalmas és tényleg szépen felújították. Jé, itt a református templom, ez is milyen szép. Jé, ott a másik oldalon végig azok a régi klasszicista lakóházak, amelyekről az útikönyv szó szerint a következőt írja: "... melyek napjainkban - ha megviselt állapotban is - még állnak."
Ekkor vettem észre, hogy azok előtt a bizonyos klasszicista lakóházak előtt - melyekről valóban pereg a vakolat - csoportokba verődve emberek ácsorognak, zsivajognak, nevetgélnek, néha megáll előttük egy-egy autó, annak a vezetőjével zsinatolnak. Ez zajlik az egyik ház előtt, aztán másik, a harmadik előtt is.
Addig fel sem tűnt, hogy rajtam kívül senki nem jár az utcán. A másik oldalon azok a bizonyos csoportok, férfiak, nők, suhancok és kisebb gyerekek vegyesen, ezen az oldalon pedig én haladok, mélyen a zsebembe süllyesztett fényképezőgéppel, de amint egyre távolodtam a város zajától, egyre ijesztőbb volt, hogy ameddig csak ellátok magam előtt az utcán, sehol nem jön egy lélek sem.
Na, mondtam magamnak, vége az újvárosi városnézésnek, ami még látnivaló lenne, az már úgy marad, majd pedig lazán megfordultam és elindultam visszafelé. Hihetetlen, de amíg a hidat olyan húszméternyire meg nem közelítettem, senkivel nem találkoztam, kivéve kétszer két suhancot, akik az említett csoportokhoz tartoztak, de nagy szerencsémre nem mutattak érdeklődést irántam.
Mér' nem mondta nekem senki, hogy a Győr Újváros legszebb házaiból álló negyedet nálunk itt úgy hívnák: péró???
Azért ennek ellenére jól sikerült a mai nap, ha még ki is tudom pihenni, akkor még jobb lesz.
Viszont sose hittem volna, hogy épp Győrben fogok megijedni és félni valamitől, hiszen ez az elmúlt egy év során, amikor tizenvalahány helyén fordultam meg kies hazánknak, sehol, egyszer sem fordult elő velem. De ma, Győrben, alig száz méternyire a turisták és egyéb vasárnapi sétálgatók nyüzsgésétől, ott bezzeg előfordult.
A dolog lényege annyi, hogy átmentem az úgynevezett kettős hídon, gondoltam, megnézem az Újváros nevű részt is, sok szépet olvastam róla. Tehát átértem a hídon és haladtam a híd folytatását képező főútvonalon, forgalmas út, legalábbis ami az autók suhanását illeti. Jé, itt az evangélikus konvent, iskolájuk, óvodájuk, az udvarban az érdekes történettel rendelkező öregtemplom, jól van, gyerünk tovább. Jé, itt a zsinagóga, tényleg hatalmas és tényleg szépen felújították. Jé, itt a református templom, ez is milyen szép. Jé, ott a másik oldalon végig azok a régi klasszicista lakóházak, amelyekről az útikönyv szó szerint a következőt írja: "... melyek napjainkban - ha megviselt állapotban is - még állnak."
Ekkor vettem észre, hogy azok előtt a bizonyos klasszicista lakóházak előtt - melyekről valóban pereg a vakolat - csoportokba verődve emberek ácsorognak, zsivajognak, nevetgélnek, néha megáll előttük egy-egy autó, annak a vezetőjével zsinatolnak. Ez zajlik az egyik ház előtt, aztán másik, a harmadik előtt is.
Addig fel sem tűnt, hogy rajtam kívül senki nem jár az utcán. A másik oldalon azok a bizonyos csoportok, férfiak, nők, suhancok és kisebb gyerekek vegyesen, ezen az oldalon pedig én haladok, mélyen a zsebembe süllyesztett fényképezőgéppel, de amint egyre távolodtam a város zajától, egyre ijesztőbb volt, hogy ameddig csak ellátok magam előtt az utcán, sehol nem jön egy lélek sem.
Na, mondtam magamnak, vége az újvárosi városnézésnek, ami még látnivaló lenne, az már úgy marad, majd pedig lazán megfordultam és elindultam visszafelé. Hihetetlen, de amíg a hidat olyan húszméternyire meg nem közelítettem, senkivel nem találkoztam, kivéve kétszer két suhancot, akik az említett csoportokhoz tartoztak, de nagy szerencsémre nem mutattak érdeklődést irántam.
Mér' nem mondta nekem senki, hogy a Győr Újváros legszebb házaiból álló negyedet nálunk itt úgy hívnák: péró???
Azért ennek ellenére jól sikerült a mai nap, ha még ki is tudom pihenni, akkor még jobb lesz.
1 megjegyzés:
Jó kis kaland lehetett!
De minő szerencséd van, hogy nem hétfőre tervezted be ezt az utat, mert éjféltől már megint sztájkolgatunk!
Megjegyzés küldése