szombat, január 26, 2008

Újévi fogadalmaim szépen észrevétlenül elsüllyedtek a feledés homályában. Mármint a napi torna és - mi is volt a másik, te jó ég, már nem is jut eszembe! Ja, tudom már, hogy éjfél előtt fekszem le. Tehát eleinte tényleg tornáztam naponta, megállapítottam, hogy irtózatosan berozsdásodtam, úgyhogy csak langsam, langsam, előbb csak a bemelegítő gyakorlatokat nyomattam, aztán másnap a következő néhány gyakorlatsort, harmadnap megint kicsivel többet - és bár pár nap után megállapítottam, mennyire jót tett ez a derekamnak, vagyis reggelenként már jajgatás nélkül bele tudtam hajolni a mosdóba, hogy a szokásos hideg vizes arconlögyböléssel életet leheljek magamba, ennek ellenére szépen lassan elhagytam a gyakorlatozást. Most ezért nem, ááá, most azért nem, aztán meg is feledkeztem róla.
Valamint eleinte tényleg igyekeztem lefeküdni éjfél előtt, de ezt még annyi ideig sem tartottam be, mint a tornát, úgyhogy mostanában már az is rendkívüli esemény, ha egyszer-egyszer nem éjjel egy és kettő körül dőlök ágyba.
Na, szóval, ennek valahogy véget kell vetni, mert azon kívül, hogy árt az egészségnek a nem-mozgás és az éjszakázás, nem szabad figyelmen kívül hagynunk az efféle fogadalmak be nem tartásának személyiségre gyakorolt negatív hatását sem, todományosan, ugyi. Hát hogyan böcsülje magát egy magamfajta élemedett korú egyed, ha még ennyire sem képes, ha még két ilyen egyszerű és viszonylag könnyen teljesíthető elhatározást sem tud abszolválni? Fúj, gyengeség, pipogyaság, rút szibarita váz és a többi! Igenis tornázni kell, időben aludni menni - ámbár, ha belegondolok, ez utóbbi eléggé irreális követelmény és mint tudjuk, pedagógiai alapelv, hogy csak annyit követeljünk, amennyire a ded életkori sajátosságainál fogva képes. Éjfél előtti alvás tehát törölve ... huhh, lelkiösméret fellélegez.
A torna azonban - nos, azt nem lehet megúszni.




1 megjegyzés:

Névtelen írta...

:-)))))))))))