Szerintem az élet

Nem szép tőlem, hogy a zenék bütykölésén kívül egy szalmaszálat se teszek keresztbe itt a blogban. A napokat csavargással töltöm, meg pakolással, mintha máris költöznék és erősen szuggerálom magam és a következő évet, hogy ez legyen az utolsó nekem ezen a helyen. Kidobtam az összegyűjtött virágmagokat, városi lakásban úgyse kell, valamint akkurátusan összehajtogattam és elraktam a fölösleges dobozokat, mert azok viszont kellenek majd, muszáj, hogy kelljenek, ugyebár, mert az nem lehet, hogy ne költözzek jövőre. Az talán jelent valamit, hogy ezeket nem most találtam ki poénból, hanem a gondolatok tényleg, igaziból, valahonnan nagyon mélyről jöttek, amikor kidobtam és amikor hajtogattam. Úgyhogy pali legyek, ha jövőre nem lesz költözés, na.
Tegnap örömmel nyugtáztam, hogy a vasutassztrájk annyi volt, amennyi, lehet vonatozni ész nélkül tovább. Azért az érdekes volt, amint egész nap azt hallgattuk a hírekben, hogy nem is okozott fennakadást a sztrájk, a pályaudvarok és az a pár vonat üres volt, bár a buszok zsúfoltan jöttek-mentek - komolyan mondom, már vártam, hogy estére levonják a logikus következtetést: nem is kell vonat ebben az országban, minek is, hiszen lám, anélkül is milyen jól megvan a nép, az az istenadta.

Eközben vészesen közeledik a világon átnyargaló ünnep, összes előző munkahelyemen karácsonyi bulit tartanak, de engem ez már nem érint, hogy hálistennek-e vagy sem, ez még eldöntendő. Bulival vagy anélkül, én mindenképpen a túlélésre játszom ilyenkor, ez van.
Kábé ezek mennek manapság, úgyhogy tán jobb, ha inkább zenélek, de tényleg.