Ezzel vitorláztam haza tegnap délután az össznépi nyugdíjas-búcsúztató végeztével. Elköszöntek tőlünk, hatunktól, akik az utóbbi időben vonultunk nyugállományba - micsoda idétlen kifejezés - úgyhogy most már valóban "csak" nyugdíjas vagyok, közalkalmazotti munkaviszonynak vége, kész, ennyi volt, elég is volt. Jót nevetgéltünk, koccintottunk, visszagondoltunk, meghatódtunk, ahogy ilyenkor kell. Szabványeset, szabványszöveg, szabványelérzékenyülés. Miközben az ember belelát, mert már ismeri, meglepődik, mert mégse ismerte, legyint magában, mert már oly mindegy. Miközben az ember megdöbben azon, hogy NagySzerelem mennyire megöregedett - pont annyira, ahogy te, lökött tyúk, úgyhogy csak ne nagyon fellengzzél, mondja magának az ember. Aztán vihognak egy kicsit, megállapítják, hogy ezt se hitték volna, mint ahogy annyi mindent nem hittek volna akkor, ott, annyi évvel ezelőtt. De hitték vagy sem, most itt van, elérkezett és egyáltalán nem baj. Jókívánságok, megköszönések, puszik, kézszorítások, aztán mindenki lassan el. Aztán az este mégis valahogy olyan semmilyen. Pedig azt hitte az ember, hogy érzelmileg aztán semmi, de semmi nem fűzte oda. Csak az az utolsó tizenhat év. Semmiség.Viszooont ... megvan nekem a Budapest krónikája, juhhhééééé! Gyönyörű képek vannak benne, rengeteg adat, igazi kincsesbánya, lehet irígykedni. És így talán majd a Voltegyszerblog is újraéled, szkennelés, válogatás, utánanézés, pósztolás újult erővel. Lesz miből.
5 megjegyzés:
Morfondíroztam, mit is írjak. Én is túlvagyok e "procedúrán" két éve. Előnyugdíj. Közvetlen kollégáim búcsúztattak. 27 évig dolgoztam ott. Sőt, kerületi megbízatásom is volt, de a kerület nem búcsúztatott. Csak egy gesztust vártam volna, semmi mást. Más kerület, kisváros nem így csinálta.
Azóta sem voltam a munkahelyemen, holott néhány kolléga hívott. Nem tudom betenni a lábam oda, nem tudom miért. Ez az én hülyeségem. Úgy gondolom, úgysem számítok már semmit, hiszen csak egy nyugdíjas vagyok. Ne higgyétek, hogy depis vagyok, jól vagyok, nem parancsol senki, a magam "ura" vagyok. Volt kedves tanítványaim keresik a kapcsolatot velem, nem rég találkozón is voltam. Ez számít igazán.
Egyébként gratulálok! Jó egészséget és nyugodt további életet kívánok!
Köszönöm, Zsuzsi! :) És ne szomorkodj, ez tényleg munkahelyfüggő, mindenféle értelemben: attól is függ, maga az ember hogy érezte ott magát, meg attól is, hogy a munkahely hogyan "áll hozzá" az ilyen helyzetekhez. Azért is próbáltam érzékeltetni, hogy az ünnepi szavak mögé is belát az ember, mivel jól ismeri azt, aki az ünnepi szavakat mondja ilyenkor - na szóval, nem biztos, hogy őszinték az ilyen ünnepi szavak. Dehát ez már nagyon bonyolult téma.
Ez a könyv nagyon klassz lehet!:-)
Szépséges meglepetések az ablakok mögött! :) Lehet ezt még fokozni? :)
Nagyon köszönjük, én egészen elandalodtam...
Nana, nyugtával dícsérjük az ultrawebet, ahova a zenéket tettem, mert nem tudom, meddig bírják :)
Megjegyzés küldése