Fejlemény van iwiw-jelölés ügyben: válaszolt a bejelölőm és közölte, hogy ő bizony az általánosból emlékszik rám, mégpedig arra is, hogy Julika néni mutogatta nekik az én szép rajzaimat.
Bevallom, amikor az olvasásban idáig jutottam, harsány kacajban törtem ki. Ugyanis Julika néni a rajztanárunk volt és bár én tényleg tudtam és szerettem (ma is szeretek) rajzolni, de a rajzórákról túlnyomórészt olyan pillanatokat őrzök, amikor Julika néni a festési technikámat kritizálta, ugyanis festésben sose voltam valami őstehetség. Hogy pont az én rajzaimat mutogatta a két évvel alattunk járóknak? És erre egy akkori kislány majd' ötven év elteltével is emlékszik? Ezt igazán sose hittem volna. Úgyhogy lazán félretettem elveimet és nem érdekel, hogy tényleg nem emlékszem ennek a Magdinak a nevére, mégis visszaigazoltam. Hiúság is van a világon, ugyebár. :)
Arra közben rájöttem, hogy miért írta az adatlapjára a szomszéd iskolát: mivel a mi iskolánknak sajnos, azóta a nevét is eltörölték (mondjuk, nem is volt igazi neve, csak az utcáról volt elnevezve, amelyiknek a sarkán áll) és a nem messze lévő akkori fiúiskolával vonták össze, most pedig annak a nevén emlegetik mindkettőt.
Egyébként pedig van énnekem új tévém. Már szerdán is volt, de valahogy nem tudtam igazán örülni neki. Úgy kezdődött, hogy amikor szerdán le akartam venni a régi kis tévét a komódról, szabályosan szájonvágtam vele magamat (mert ezeknek a képcsöves ládáknak az elejében van a dögnehéz képcső és ezért ahogy megemeled, oda billen a súly nagy része, de én erről teljesen megfeledkeztem) és még örülhettem, de nagyon, hogy csak az ajkam repedt föl, de a fogamat nem ütöttem ki az akcióval. Így kezdődött a tévéváltás. Aztán beszereltem az újat, állítgattam, hangoltam, de már elment a kedvem az egésztől. Este ugyan már élveztem, hogy végre látom a képernyőn megjelenők arcát szemüveg nélkül is, de azért csak fanyalogtam magamban. Meg hát a kép, amennyivel jobb minőségűnek kellene lennie, annyival rosszabb is ilyen gyenge vételi viszonyok mellett, hiába a nagy felbontás. Másik antenna kell, döntöttem el azonnal, mégpedig szobaantenna, mert födémet nem fúrunk, ablak mellett nem dugunk ki drótot, csak semmi komplikáció.
És tegnap reggel kinéztem a neten egy jónak ígérkező szobaantennát egy pesterzsébeti cégnél, de úgy döntöttem, én ugyan nem járok utána egy lépést sem, ezért megrendeltem postai utánvéttel, adatlapot kitöltöttem, rányomtam az entert. Mondom, ez tegnap reggel volt, ma reggel pedig megérkezett a doboz. Vannak még csodák.
Úgyhogy most van énnekem szobaantennám, kicsi, szolíd, szépen megfér a dévédé tetején és a kép ... hát, a kép azóta gyönyörű! Nem annyira tökéletes, mint a nagyáruház szuper központi antennára csatlakoztatott tévéinek képe, na de az eddigiekhez képest ég és föld és még igazgatni sem kell a három csatorna szerint háromféleképpen. Úgy döntöttem, most már mégiscsak örülök. A szerda helyett is.
Bevallom, amikor az olvasásban idáig jutottam, harsány kacajban törtem ki. Ugyanis Julika néni a rajztanárunk volt és bár én tényleg tudtam és szerettem (ma is szeretek) rajzolni, de a rajzórákról túlnyomórészt olyan pillanatokat őrzök, amikor Julika néni a festési technikámat kritizálta, ugyanis festésben sose voltam valami őstehetség. Hogy pont az én rajzaimat mutogatta a két évvel alattunk járóknak? És erre egy akkori kislány majd' ötven év elteltével is emlékszik? Ezt igazán sose hittem volna. Úgyhogy lazán félretettem elveimet és nem érdekel, hogy tényleg nem emlékszem ennek a Magdinak a nevére, mégis visszaigazoltam. Hiúság is van a világon, ugyebár. :)
Arra közben rájöttem, hogy miért írta az adatlapjára a szomszéd iskolát: mivel a mi iskolánknak sajnos, azóta a nevét is eltörölték (mondjuk, nem is volt igazi neve, csak az utcáról volt elnevezve, amelyiknek a sarkán áll) és a nem messze lévő akkori fiúiskolával vonták össze, most pedig annak a nevén emlegetik mindkettőt.
Egyébként pedig van énnekem új tévém. Már szerdán is volt, de valahogy nem tudtam igazán örülni neki. Úgy kezdődött, hogy amikor szerdán le akartam venni a régi kis tévét a komódról, szabályosan szájonvágtam vele magamat (mert ezeknek a képcsöves ládáknak az elejében van a dögnehéz képcső és ezért ahogy megemeled, oda billen a súly nagy része, de én erről teljesen megfeledkeztem) és még örülhettem, de nagyon, hogy csak az ajkam repedt föl, de a fogamat nem ütöttem ki az akcióval. Így kezdődött a tévéváltás. Aztán beszereltem az újat, állítgattam, hangoltam, de már elment a kedvem az egésztől. Este ugyan már élveztem, hogy végre látom a képernyőn megjelenők arcát szemüveg nélkül is, de azért csak fanyalogtam magamban. Meg hát a kép, amennyivel jobb minőségűnek kellene lennie, annyival rosszabb is ilyen gyenge vételi viszonyok mellett, hiába a nagy felbontás. Másik antenna kell, döntöttem el azonnal, mégpedig szobaantenna, mert födémet nem fúrunk, ablak mellett nem dugunk ki drótot, csak semmi komplikáció.
És tegnap reggel kinéztem a neten egy jónak ígérkező szobaantennát egy pesterzsébeti cégnél, de úgy döntöttem, én ugyan nem járok utána egy lépést sem, ezért megrendeltem postai utánvéttel, adatlapot kitöltöttem, rányomtam az entert. Mondom, ez tegnap reggel volt, ma reggel pedig megérkezett a doboz. Vannak még csodák.
Úgyhogy most van énnekem szobaantennám, kicsi, szolíd, szépen megfér a dévédé tetején és a kép ... hát, a kép azóta gyönyörű! Nem annyira tökéletes, mint a nagyáruház szuper központi antennára csatlakoztatott tévéinek képe, na de az eddigiekhez képest ég és föld és még igazgatni sem kell a három csatorna szerint háromféleképpen. Úgy döntöttem, most már mégiscsak örülök. A szerda helyett is.
5 megjegyzés:
én veled örülök :)))))
Köszi, Lappa! :)
Legyen benne sok-sok kedvedre való műsor!!! :)
Ez olyan lapos TV?
Laposabb, mint a többi, ez LCD-tévé.
Megjegyzés küldése