Képek, hangok, mozdulatok vannak a mai napból, azok viszont sokan. Például hogy nekem még mindig nevethetnékem támad, amikor látok egy jól öltözött, legalábbis bankfiúnak vagy hasonlónak látszó ifjút hangosan magában beszélve grasszálni, mobiltelefon nem látható rajta, mert egyik keze a zsebében, másikkal bőrtáskát lóbál - és persze már régóta tudom, hogy nem bolond, hanem ha jobban megnézném, valamelyik füléből biztosan kilóg egy vékonyka drót, amin egy alig látható mikrofonocska is libeg - de azért az vicces látvány, amikor elsasszézik előttem és csak beszél, beszél bele a világba.
A Nagy Imre-szobornál pedig olasz turistákról írhattam volna tanulmányt, akik párosával jöttek, legalább három-négy házaspár, mindegyik párból előbb az asszony óvakodott fel a hídra, odakönyökölt Nagy Imre mellé, a férj pedig lefotózta őket. Volt köztük egy nő, aki alig tudott felmenni és lejönni, a többi viszont nagy lendülettel, határozottan közlekedett az eredetileg ugyebár nem hídnak készült emlékműn. Aztán a férfiak mentek fel egyenként ugyanoda, könyöklés, asszony lekap, pasi lejön. Majd ezután kitalálták, hogy házaspárilag is legyenek megörökítve, ezért egy harmadik személy kezébe nyomták a gépüket, majd a géptulaj pár felmászott, könyökölt, a szívességre kért harmadik pedig kattintott. Ezt végigjátszották sorban mindannyian. És közben beszéltek, beszéltek, beszéltek. Többek közt a legfiatalabb pár hölgyikéje, miközben az éppen aktuális beálláshoz sietett, futtában megkérdezte a férjét: "Ki ez?" - szóval, erről ennyit.
Az odafelé úton pedig a mellettem lévő négyes fakkban egy középkorú házaspárhoz odaült egy ismerős fiatal nő és kisfia. A néni a gyereket kérdezte az iskoláról, hogy mindjárt kezdődik, hogy várja-e, stb. Szóba került, hogy még meg kell írnia az olvasmánynaplót, miről fogja írni, kérdezték, mire a gyerek: a vakondos könyvről. Anyuka: "Két könyvet kellett nekik elolvasni a nyáron, ez kötelező és az egyikről olvasmánynaplót kell írni. A Bambit, meg a vakondost elolvasta és mondtuk neki, hogy a Bambiról írjon, mert ahhoz van segítség - tetszik tudni, van egy Olvasmánynapló sorozat - de ő ragaszkodik a vakondoshoz, hát akkor írjon arról."
Hát igen, romlatlan emberke még nem a könnyebb végét választja, nem másol sehonnan, hanem írja a nehezebbet, saját kútfőből, önállóan, a vakondost.
Aztán az ismerős házaspár leszállt, anya és gyermeke magukra maradtak. Csend volt. Oldalra pillantottam és ezt láttam: anyuka fülében fülhallgató, mereven néz maga elé, kisfiú fülében fülhallgató, szintén mereven néz maga elé, de nem csak úgy, a levegőbe, hanem a kezében lévő hófehér, kinyithatós mobiltelefont bizgerálja ugyanolyan közömbös tekintettel, mint ahogy anyukája bámulja a semmit. A profiljuk ugyanolyan volt. Komor és idegen.
A Nagy Imre-szobornál pedig olasz turistákról írhattam volna tanulmányt, akik párosával jöttek, legalább három-négy házaspár, mindegyik párból előbb az asszony óvakodott fel a hídra, odakönyökölt Nagy Imre mellé, a férj pedig lefotózta őket. Volt köztük egy nő, aki alig tudott felmenni és lejönni, a többi viszont nagy lendülettel, határozottan közlekedett az eredetileg ugyebár nem hídnak készült emlékműn. Aztán a férfiak mentek fel egyenként ugyanoda, könyöklés, asszony lekap, pasi lejön. Majd ezután kitalálták, hogy házaspárilag is legyenek megörökítve, ezért egy harmadik személy kezébe nyomták a gépüket, majd a géptulaj pár felmászott, könyökölt, a szívességre kért harmadik pedig kattintott. Ezt végigjátszották sorban mindannyian. És közben beszéltek, beszéltek, beszéltek. Többek közt a legfiatalabb pár hölgyikéje, miközben az éppen aktuális beálláshoz sietett, futtában megkérdezte a férjét: "Ki ez?" - szóval, erről ennyit.
Az odafelé úton pedig a mellettem lévő négyes fakkban egy középkorú házaspárhoz odaült egy ismerős fiatal nő és kisfia. A néni a gyereket kérdezte az iskoláról, hogy mindjárt kezdődik, hogy várja-e, stb. Szóba került, hogy még meg kell írnia az olvasmánynaplót, miről fogja írni, kérdezték, mire a gyerek: a vakondos könyvről. Anyuka: "Két könyvet kellett nekik elolvasni a nyáron, ez kötelező és az egyikről olvasmánynaplót kell írni. A Bambit, meg a vakondost elolvasta és mondtuk neki, hogy a Bambiról írjon, mert ahhoz van segítség - tetszik tudni, van egy Olvasmánynapló sorozat - de ő ragaszkodik a vakondoshoz, hát akkor írjon arról."
Hát igen, romlatlan emberke még nem a könnyebb végét választja, nem másol sehonnan, hanem írja a nehezebbet, saját kútfőből, önállóan, a vakondost.
Aztán az ismerős házaspár leszállt, anya és gyermeke magukra maradtak. Csend volt. Oldalra pillantottam és ezt láttam: anyuka fülében fülhallgató, mereven néz maga elé, kisfiú fülében fülhallgató, szintén mereven néz maga elé, de nem csak úgy, a levegőbe, hanem a kezében lévő hófehér, kinyithatós mobiltelefont bizgerálja ugyanolyan közömbös tekintettel, mint ahogy anyukája bámulja a semmit. A profiljuk ugyanolyan volt. Komor és idegen.
2 megjegyzés:
Még mindig nevetek a fülbetelefonosokon, de már nem hangosan :)
Engem meg az utsó bekezdés borzasztott el! Ehhez még Madáchnak sem volt elég fantáziája " Az ember tragédiájában"!
Megjegyzés küldése