Szerintem az élet

Tulajdonképpen jó nap lett volna a mai, ha ...
- nem láttam volna reggel fél kilenckor, hogy az állomás peronján az esőbeálló bódéra tegnap délután (!!!) felszerelt üveglapot máris ripityára törték,
- nem láttam volna reggel fél kilenckor, hogy a temető kerítése melletti fasor fáit egytől-egyig levágták derékmagasságig érő csonkokra.

Eme két élménytől annyira felhúztam magam, hogy pont kapóra jött később az a tény, hogy ma olyan esztékában jártam, ahol nem egy üvegablak elé kell besorakozni és regisztrálódni meg vizitdíjfizetni, hanem egy ótomata elé. Na, ez kibillentett dühömből, mert az már tényleg röhögnivaló volt, ahogy a lerobbant szakrendelő előterében áll a sor a falra szerelt ládikó előtt, amely hol a bepötyögött taj-számot nem akarja elfogadni, hol a fémszázast köpi ki újra és újra, miközben a libasorban toporgó páciensek nyakukat nyújtogatva előrefelé, egymásnak adják a tanácsokat, ki mit nyomjon és mennyire - persze amikor én kerültem sorra, nekem se fogadta el a százasomat, dögölj meg, mondtam és bedugtam neki egy ezrest, mire megtáltosodott és bang-bang-bang-bang, csak úgy döngtek kifele a visszajáró százasok ... király! gondoltam magamban, úgyse volt apróm.

Ebben a porfészekben meg nem érdemes esőtetőt szerelni senki feje fölé, mert az alumíniumvázat úgyis lefűrészelik és eladják a méh-nek (mint eddig még minden alkalommal), de addig is biztos, ami biztos, szétverik rajta az üvegtáblákat, ami pedig a közterületen történő szervezett fairtást illeti, hát a jövő heti hőgutás napokon arra kötelezném jegyző asszonyt és mindenki mást, aki erre áldását adta, hogy üljenek reggeltől estig kisszékeken a temető betonkerítése mellett, hogy nekik se legyen jobb, mint azoknak a tömegeknek, akik ezentúl nap mint nap a kopasz fatörzsek mellett bandukolhatnak a tűző napon, ott, ahol eddig a hatalmas lombok árnyékát élvezhették. Nem normális a hivatal, az már biztos. Kezdem megérteni a zöldek indulatát a környezetrombolással szemben.