Nagy kár, hogy létezik törvény a személyiségi jogok védelmére. Mert ha nem létezne, akkor feltehetném a két osztályom fényképét a hetvenes évekből és mellé a gyerekeim mostani fényképét az iwiwről. Hihetetlen hatások érik az ember lányát, amikor rátalál egy-egy volt tanítványára, mert nem elég az a döbbenet, hogy a kölykök jelenleg 42-43 évesek (igen bizony!), de amelyikük még mai fényképet is tesz fel magáról, hát nem is sejti, mennyire visítozva kuncog azok láttán a régi tanárnéni.
A napokban például megtaláltam H. Csabát, akiről az a legfőbb emlékem, hogy balkezes volt és amikor felelés közben a táblánál írnia kellett, a jobb keze lelógatva az oldala mellett ugyanolyan mozdulatokat tett a levegőben, mint az író balja. A fényképe pedig? Ugyanolyan mosolygós, csak éppen picit kopaszodik és bajusza van.
Tegnap pedig rátaláltam V. Ferire, aki tűzoltó lett, valamint komoly csillagászati távcsöve van a háza tetején és a saját honlapján olyan szuper fényképeket lehet nézegetni a megfigyelt csillagokról, ködökről, galaxisokról, hogy az valami csuda.
T. Gabinak is örültem, akiből bútorasztalos lett, szép családja van és láthatólag megtalálta a helyét az életben.
Ilyenek történnek az emberrel barangolás közben és elgondoltam, milyen érdekes lenne egymás mellé tenni a régi osztályképet a mai fényképekkel. De nem lehet, úgyhogy az élmény megmarad nekem.
A napokban például megtaláltam H. Csabát, akiről az a legfőbb emlékem, hogy balkezes volt és amikor felelés közben a táblánál írnia kellett, a jobb keze lelógatva az oldala mellett ugyanolyan mozdulatokat tett a levegőben, mint az író balja. A fényképe pedig? Ugyanolyan mosolygós, csak éppen picit kopaszodik és bajusza van.
Tegnap pedig rátaláltam V. Ferire, aki tűzoltó lett, valamint komoly csillagászati távcsöve van a háza tetején és a saját honlapján olyan szuper fényképeket lehet nézegetni a megfigyelt csillagokról, ködökről, galaxisokról, hogy az valami csuda.
T. Gabinak is örültem, akiből bútorasztalos lett, szép családja van és láthatólag megtalálta a helyét az életben.
Ilyenek történnek az emberrel barangolás közben és elgondoltam, milyen érdekes lenne egymás mellé tenni a régi osztályképet a mai fényképekkel. De nem lehet, úgyhogy az élmény megmarad nekem.
4 megjegyzés:
A gimis osztályom, ahová jártam, ötévenként rendesen megtartja az érettségi találkozót. Mindegyiken ott voltam és mindig fényképeztem. Hát, az is nagy szám, összehasonlítani a tablóképet meg az érettségi találkozókon készült képeimet! Van, aki alig vagy szinte semmit sem változott, de volt olyan, akit nem ismertem meg valamelyik találkozón. (Legközelebb 2009-ben lesz.)
Persze, az is érdekes, de gondold el, amikor emlékeimben a 10-12 éves gyerekek jelennek meg és rá kell jönnöm, hogy ők ma már 42-43 évesek! Arról nem szólva, hogy most derül ki, milyen kicsi köztünk a korkülönbség, ami akkoriban nemzedéknyi különbség volt: én néni voltam nekik a 25-27 évemmel, ők meg éppen kinövőben a kisgyerekkorból.
Harminc éve elhagytam a pályát, de ezek a felfedezések megszokhatatlanok. :)
Biztos nagyon jó látni, hogy mi lett a régi tanítványokból. :)
Jó bizony :)))
Megjegyzés küldése