Itt jártam ma, igen, ez Aquincum. Ha jól emlékszem, a hetvenes évek végén láttam utoljára, de a meghatározó élmény jóval korábbi, még középiskolás koromból való, amikor - latinos osztály lévén - osztályfőnökünk, aki egyúttal a magyart és a latint is tanította nekünk, elvitt bennünket Aquincumba. Máig emlékszem rá, mennyire mélyen hatott rám maga a tény, hogy kétezer éve élt emberek életébe pillanthatok bele, kétezer éve élt emberek lábnyomán lépkedhetek, a romos falak láttán elképzelhetem a szobákat, a folyosókat, az utcákat, ahol éltek, jártak, laktak, veszekedtek, szerettek, meghaltak. "Á, ez csak romantika ..." - mondta évekkel később R., amikor a kollégiumi szobában lelkizés közben kifejtettem neki ugyanezt és akkor arra gondoltam, hátha gyerekes dolog így érezni?Régóta készültem arra, hogy újra átélhessem ezt az élményt és ma sikerült. Gyerekes vagy nem, teljesen mindegy, mindenesetre a mai kiránduláson hiába is igyekeztem volna, hogy ne a tizenötéves fejemmel (szívemmel?) lássam a köveket, mert ma is ugyanúgy ámultam, mint negyvenvalahány évvel ezelőtt.
Például az örökre bevésődött keréknyomok láttán:
Vagy a számos faragott küszöbkövön átlépve:
A kőtárban nem találtam meg azt a sírkövet, melyet annak idején percekig betűzgettünk kórusban örvendezve, amikor egy-egy latin szót vagy rövidítést megfejtettünk, de egyet azért mutatok - ez a légió kürtösének és fiának síremléke:
Bent a múzeumban is sok érdekes tárgy látható, ez például egy lepénysütő minta Marcus Aurelius diadalmenetének képével:
Ez pedig egy picike szalagszövő táblácska szarvasagancsból. a tetején egymással szembefordulva két delfin:
Ott pedig a múlt és a jelen - a romok mögött fent a vasúti töltésen éppen indul az ufóvonat:
4 megjegyzés:
Köszi a tippet - ide viszem legközelebb az unokámat :)
Szerintem egyáltalán nem gyerekes dolog így érezni. Én is ugyanígy vagyok vele, ha ilyen helyeken járok, mint Te. Szeretem elképzelni a régi időket. Ha már az "óhazámban", Óbudán jártál, megkérdezem, ismered-e a Hercules-villát a szép mozaikokkal és a Táborvárosi Múzeumot a Pacsirtamező utcában, valamint a két amfiteátrumot. A belsőt biztos, hogy ismered, de van még egy amfiteátrum, éppen ott, Aquincumban, a múzeumtól nem messze, a töltés után, csak az nem olyan ismert, mert eléggé el van dugva.
Samu, a Hercules-villában is a 70-es években voltam, az osztályomat vittem oda. A két amfiteátrumban is voltam annak idején, most is láttam az aquincumit, majdnem mellette áll meg a hév, de nem mentem át, teljesen kihalt volt ott minden.
A Táborvárosi Múzeumot nem ismerem.
Aquincum mellett naponta kétszer mentem el négy éven keresztül, ettől valahogy olyan megszokottá vált az egész. De pár éve, Ostia Anticában, nyári délutáni csöndben bóklászva éreztem ugyanezt, amiről írtál. Szinte mintha csak elmentek volna otthonról. Azt a várost nem a hamu temette be, hanem a tenger homokja, nagyon sok minden megmaradt.
Megjegyzés küldése