péntek, június 08, 2007

Mielőtt még mindenki elszokna innen, belenyúlok a kincsesbányába és ideteszek néhány színes üveggolyót.

Tudta valaki, hogy a Népligetben régen szánkópálya is volt? Persze amolyan műszánkópálya, talán fából építve, ahogy látom. A vállalkozó kedvű ifjak pedig ott siklanak alá, miközben kalapjukat lengetik a fotográfus felé nagy vidáman (kár, hogy azt nem láthatjuk, amikor véget ér a deszkaplató és kicsúsznak a fűre).

A budafoki Törley pezsgőgyár reklámja (lám, már akkor is szép hölgyek ábrázolásával igyekeztek kedvet csinálni az árucikkhez), alatta pedig egy szintén budafoki szállító cég küldi "legjobb kívánatait" a tisztelt megrendelőknek.



Igazi külvárosi, sőt inkább vidéki kép (hiszen Rákosszentmihály csak évtizedek múlva válik a főváros részévé) - a lóvasút rákosszentmihályi végállomásán bámészkodik pár utas. Faház, lombos fasor, egyetlen vézna ló - a városi közlekedés békés őskora (sőt hőskora).

Reklámok. Egyik viccesebb, mint a másik. A kalapkereskedő feltűnést keltő ízléses újdonságokat ígér, ami látva az ábrázolt modellt, teljesen hihető, mármint a feltűnést keltő része. És kiderül számunkra az is, hogy léteztek úgynevezett turista üdítőszerek - vajon hogyan üdítették fel az elgyötört túrázót? Az egyiket külsőleg kellett használni, bedörzsölni vele a lestrapált izmokat, de a másik egyenesen mehetett a gallér mögé - hogy ez utóbbit miért éppen Prófétának nevezték el és miért tettek a címkéjére is egy nagyszakállú szentembert, azt csak találgatni lehet.



(érdemes a képekre kattintani, akkor sokkal jobban látszanak)

1 megjegyzés:

kacinka írta...

A Próféta likörről:

Az Ézsaiás könyve 28,7-8- ban a jeruzsálemi papok és próféták bűneit olvashatjuk.
Ézsaiás bírálja a részeg prófétákat, akik azt állítják, hogy Isten nevében beszélnek...

..."papok és próféták
tántorognak az italtól,
megzavarodtak a bortól.
Támolyognak az ital miatt,
tántorognak, amikor látomásuk van,
ingadoznak, amikor döntést hoznak.
Minden asztal tele van undok hányásal,
nincs sehol tiszta hely."...

szerintem innen a próféta név...