Jobb lett volna, ha nem veszem észre azt a mentőautót, ami a harmadik szomszéd előtt állt nemrég. Jobb lett volna, mert egy pillanat alatt eszembe villant minden alkalom, amikor mentőt hívtam, orvost vártam, sportszatyorba kórházi cuccot dobáltam, mentőben ültem, amikor a régi rozoga Nysa-mentőben a durva barna, lópokrócra hasonlító pléddel letakart hordágyon Apámat fogtam két kézzel, mintha ezzel enyhíthettem volna az ócska autó szörnyű rázkódását, meg amikor tavaly október huszonharmadikán a Fehérvárra menő út sose akart végetérni abban a már sokkal modernebb mentőautóban ... szóval, jobb lett volna, ha nem veszem észre. Mert most megint lesz egy pószt, amit sose fogok tudni újra elolvasni, mert leírni is alig bírtam.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Bikfic, én értelek, nagyon is. És jó, hogy leírtad, még ha közben nagyon rossz is volt...
Ez az ösztönös gyógyítása önmagunknak. Tudom, ezt nem érzed,hisz jobban fáj a leírt, a kimondott szó, minden, amit akár csak gondolatban az újra átélsz... de így van. Használ, meglátod. Rengeteg sok idő után, az igaz.
Hát, nem tudom, mennyi lesz az a rengeteg idő, de tudod, pillanatnyilag úgy érzem, sose érem meg.
Nekem még ez az "élmény" sem adatott meg!
Megjegyzés küldése