Szerintem az élet

Tegnapi képek a vonatról:

(Ott baloldalt a félköríves ajtó mögött van az a helyiség, ahová a király is gyalog jár :-) Amilyen lökött tudok lenni, egyszer majd belülről is lefényképezem, aztán nézhettek. Nem tudom, milyen lehet, de azt tapasztalom, hogy menet közben olyan jövés-menés van célzottan a kicsinyke fülke irányában, hogy ennyi embernek biztosan nem kell valójában odamenni, csak mindenki csodájára jár. A régi vagonokban sose volt ilyen forgalom. )

És hogy mennyire nem függ a kulturáltság a környezettől - legalábbis tegnap az adott esetben nem függött - arra bizonyíték, hogy ebbe a csillogó, plüsshuzatos, kivikszolt, ragyogó szerelvénybe felszállt a Déliben egy pacák, szagolhatóan és hallhatóan ittasan, amitől egyszerre megszűnt a csend és a finom hangulat. Majd megkezdődött a műsor: végigbotorkált az álló vonatban, miközben álmélkodását fejezte ki a sok szépség láttán, aztán mindenáron rá akart gyújtani, amiről ugyan lebeszélték, mégis rágyújtott indulás előtt fél perccel, ablakot nyitni ugye nem lehet, ezért kidugta a fejét a fotocellás ajtórésen, ezután sört vett elő és vedelte, ezenközben pedig végestelen végig beszélt mindenkihez, aki a közelébe került. Megtudtuk, hogy péntek óta részeg, mert akkor olyan, de olyan cigánylakodalomban volt, ahol "a manusnak" (nem derült ki, az kicsoda) olyan aranylánc volt a nyakában, hogy az ő kisujjánál vastagabb szemekből állt és ilyen szemekből harminckettő volt, "érted? harminckettő ..." - ismételgette a mellette állónak.
Ez így ment negyven percen át, akkor én leszálltam. Szóval, nesze neked pedagógiai alapelv, mely szerint a környezet meghatározza a viselkedést.
(A vonat viszont változatlanul szép, bár újabb és újabb unpraktikus elemekre derül fény, de ezekről majd máskor.)