Kalocsán gondolkozva tegnap csak úgy kíváncsiságból beírtam az Elvirába induló állomásnak Budapestet, célállomásnak meg Kalocsát, gondoltam, megnézem már, mennyi a menetidő, meg lehet-e járni egy nap alatt, satöbbi, satöbbi. Amit kaptam, először nem is akartam elhinni. Ugyanis ez jött ki:
A feltételeknek megfelelő ajánlatot nem tudunk adni
Tisztelt Utasunk!
Az Ön által megadott célállomás nem érhető el vonattal, mivel ott 2007. március 4-től a vasúti személyszállítás szünetel.A szüneteltetett szakaszon az utasok szállítását a Volán társaságok menetrendszerinti járatai végzik.
Ez valami vicc? Vagy tényleg nem jár vonat Kalocsára?
**********
Utánanéztem, bizony úgy van, tényleg nem jár vonat Kalocsára, csak busszal lehet elérni elég kacifántos módokon. Lassan visszatérhetünk a kétszáz évvel ezelőtti módihoz: batár elé lovakat fogunk, postakocsin zötyögünk - még szerencse, hogy van internet, meg mobiltelefon, meg Skype, meg MSN, mert különben előbb-utóbb a postagalamb is sorra kerülne ebben a nagy hátrafelé fejlődésben. Hej, szépséges huszonegyedik század, nesze nekünk!
14 megjegyzés:
Átszállással sem? Szerintem is eléggé fura...
Én simán el tudom képzelni, hogy nem viccelnek. Sajnos :-(.
Bikfic, gyere inkább ide, csinálunk egy bloggerbált, na jó bulit.Márc 15 után lesz még három nap szabi. Mit szólsz?
Jó, megyek, csak ne túl későn kelljen hazajönnöm, úgy értem, ne késő délután kezdjük, jó? Kalocsa meg várhat még egy kicsit, ha már ennyi évig nem mentem oda. :)
Én nem tudom elhinni, hogy ez tényleg az újdonság erejével hatott rátok. Ha ez valóban így van, az kétségbeejtő. Ui. azt jelenti, hogy nem olvastok újságot, nem néztek híradót, amit ennyi okos, művelt, diplomás nőről (akiket nap mint nap olvasok)elképzelhetetlen.
Kalocsán voltam katona (1975-ben)... akkoriban volt egy vonat, ami oda ment... Kiskun-valahol kellett átszállni rá... ugyanis ez egy mellékvágányon (valahogy így hívták) ment oda-vissza... naponta összesen 3x ... gőzös húzta, és a vagonokban a fütést szeneskályha szolgáltatta...
"Gyi te fakó,gyi te szürke,
Gyi két lábam, fussatok!"
Egy hét alatt csak eljutunk Kalocsára!
Maria, olvasok újságot, internetes hírportálokat, nézek híradót, azt is tudtam, hogy megszüntettek vonalakat. De hogy ez Kalocsát is érinti, ami igazán nem nevezhető Isten háta mögötti falucskának, ezt sehol nem hallottam, állandóan csak kicsike szárnyvonalakról szóltak a riportok is. Úgyhogy ne haragudj, de ennek a "tudatlanságnak" semmi köze a diplománkhoz, nem hiszem, hogy mindenkinek kötelező tudni, hogyan lehetett eddig eljutni Kalocsára és most hogyan nem lehet.
Jaj, bocsánat a sarkosságomért, igazán nem akartam senkit megbántani, csak a fájdalmat fejeztem ki, mert Kalocsa környékén én is érintett vagyok. Másrészt mostanában magam is túlérzékeny vagyok a sok "reformintézkedés" miatt.
Még egyszer alnézést.
(Persze, hogy elnézést akartam írni.)
Azért jöttem még egyszer vissza, hmert a magam védelmében meg kell mondanom, hogy a Nagyar Nemzet terjedelmes cikksorozatban számolt be a megszüntetendő szárnyvonalakról, köztük a kalocsairól is.
Nincs semmi baj, Maria, nem bántottál meg, én is csak a helyzet tisztázására írtam le részletesebben az ismereteimet. :) Persze a Magyar Nemzetet tényleg nem olvastam, úgyhogy a kalocsai szárnyvonalról egyáltalán nem hallottam.
Íme egy kép Kalocsa állomásáról, a minap néztem Hamster blogjában: http://hampage.hu/blog/kepek/img_0043.jpg
Szerintem csak olyan vonalakat zártak be, amelyek annyira lassúak vagy rossz vonalvezetésűek voltak, hogy szinte mindenki busszal járt arra, a vonat meg üresen.
Jaj, próbáljuk mondjuk így: itt a
kép
Képzeld el, mornix, hogy régen, úgy az 50-es évek táján az állomás egész fala pingálva volt, én még olyan képekre emlékszem. Nyilván valamelyik legutóbbi felújítás alkalmával mérsékeltebb díszítést alkalmaztak.
Megjegyzés küldése