Szerintem az élet

Emlékszem halványan, hogy ébresztett a mobilom, de nem tudtam odanyúlni, aludtam tovább. Aztán felriadtam, ránéztem az órára, atyavilág, fél hét elmúlt, ugrás! Na, mondom, ha nem érem el a háromnegyed nyolcas vonatot, megyek a háromnegyed kilencessel, sebaj, de azért húzzunk bele, hátha sikerül!
A gáz persze nem gyulladt meg elsőre - fene a dógomat, tegnap este pucováltam az égőket, mindig ez van, valahogy belekerül a víz - aztán nagy nehezen mégis, gyorsan bedobtam némi kaját, leöntöttem kávéval, közben szólt a Kossuth, riportok, útinform, hűha, mindjárt hét óra (gondoltam én, mert nem mondták be). Bemegyek a szobába, nézem a faliórát - mi van, ez megállt, még csak hat óra lesz rajta?! Fogom a kis vekkert az asztalon, azon is annyi van, nézem a mobilt, azon is! Na ne, ekkora marhát, mint én! Ezek szerint nem fél hét, hanem fél hat múlt akkor, amikor felriadtam - nyilván a mobil eljátszogatott kicsit a Vidám földműves dalával és épp hogy leállt a dallam, amikor én úgy ébredtem fel, mintha már egy órája aludnék.
Így viszont most ráérek. Aztán összeszedem magam és megyek, jelenésem van, hogy úgy mondjam, céges buli - na nem is, csak hivatalos megnyitó, de azért emberi társaságra alkalmas külsőt kell öltenem, utána pedig a lovak közé csapok és indulás.