Utólagos ajándékként ma megleptem magam pár régi magyar film dvd-jével, valamint egy számomra szenzációs könyvvel, az a címe, hogy "Csak a szépre..." - az 50-60-as évekből származó budapesti fotókkal van tele, kincsestár a nosztalgiázáshoz. Regényeket már úgyse olvasok, de a könyvlapok szagát még most is szeretem.
Aztán felfedeztem egy Budapesti lap című havonta megjelenő újságot, aminek beszerzését rendszeressé fogom tenni (remélem, nem felejtkezem el róla), a januáriban például olvastam egy írást Sándor Erzsitől, ami nagyon tetszett - ez annyira színtelenül-szagtalanul hangzik, nem nagyon tetszett, hanem egyenesen hápogtam tőle a vonaton, ahogy olvastam, na.
Még mi volt? Telefonbeszélgetések, elszomorítók és kétségbeejtők is, például a nagynénémmel, akivel december elején még prímán tudtunk beszélgetni, most meg már alig értem, amit mond, ha egyáltalán mond valamit, ő pedig nem érti, amit én mondok, éjszakánként felváltva vigyáznak rá, akik gondozzák, tehetetlen vagyok, és egyáltalán ... miért fogy el mindenki az ember körül, miért? Hogy mindig legyen alkalom zokogni valamiért. Sok ez már nekem, nagyon sok.
Aztán felfedeztem egy Budapesti lap című havonta megjelenő újságot, aminek beszerzését rendszeressé fogom tenni (remélem, nem felejtkezem el róla), a januáriban például olvastam egy írást Sándor Erzsitől, ami nagyon tetszett - ez annyira színtelenül-szagtalanul hangzik, nem nagyon tetszett, hanem egyenesen hápogtam tőle a vonaton, ahogy olvastam, na.
Még mi volt? Telefonbeszélgetések, elszomorítók és kétségbeejtők is, például a nagynénémmel, akivel december elején még prímán tudtunk beszélgetni, most meg már alig értem, amit mond, ha egyáltalán mond valamit, ő pedig nem érti, amit én mondok, éjszakánként felváltva vigyáznak rá, akik gondozzák, tehetetlen vagyok, és egyáltalán ... miért fogy el mindenki az ember körül, miért? Hogy mindig legyen alkalom zokogni valamiért. Sok ez már nekem, nagyon sok.
2 megjegyzés:
Kedves vagy, de egyáltalán nem tűröm jól, épp ez a baj. Kifelé nyugi, befelé meg rombol, mindig ilyen voltam genetikailag (Apám is ilyen volt, meg is kapta az infarktusait szépen sorban) és ez árt legjobban. Ami kívülről látszik, az csak önvédelem, meg az, hogy nem akarok másokat terhelni (így is terhelem eléggé azokat, akik legközelebb állnak hozzám, mert valahol ki kell adni).
Csak add is ki nyugodtan!! Máskor meg Te hallgattál másokat!!
Megjegyzés küldése