Szerintem az élet

No igen, valóban, ha már csak a macska képezi itt az életet, akkor ne csodálkozzam, ha elpártolnak tőlem a kuncsaftok. De higgyétek el, mostanság jobban jártok az órás macsekkal, mint velem. Nem vagyok valami szórakoztató társaság, de azért majd megemberelem magam, bár nehezemre esik.
Pedig Töprengő is olyan remek értekezést vágott le privátban az én két nagypapás-katonás képemről, hogy vétek nem írni róla. A bakelitlemezek átjátszása terén is nagy lépésekkel haladok, minden szabad percemben ezzel foglalatoskodom, emiatt kellőképpen meg is csömörlöttem tőle, de nem baj, lassan elfogynak és akkor végre eltűnnek innen a dögnehéz, nagy korongok, maradnak a picinyke helyet foglaló, csilivili cédék, melyekre borítókat és tartalomjegyzékeket gyártani, szerkesztgetni már nagyon kellemes ténykedés lesz. Csak szelektálni nehéz a lemezeket, időnként kirohanok a már kidobottakhoz és mégis megkegyelmezek némelyiknek, berohanok vele, aztán mire rákerülne a sor, mélyen magambanézek és felteszem a kérdést: idefigyelj, anyóca, ha majd a hamut is mamunak mondod és ücsörögsz a szeretetotthon komfortos apartmanjának kellős közepén, na akkor fogsz-é kényszert érezni, hogy ezt, éppen ezt a zenét nyomd be a cédélejátszódba (mert az persze lesz, sőt laptop is lesz internettel, anélkül be se megyek az otthonba), szóval, akarod majd ezt a zenét hallgatni? Ekkor mindig erősen koncentrálok és ha azt felelem magamnak: nem, nem valószínű - akkor az illető lemez már magától tudja az utat kifelé. Ezen módszer segítségével sikerült leapasztanom az átjátszandók mennyiségét, hiába, kegyetlen az élet.

Valamint leszűrtem a tanulságot: Gilbert Bécaud nem érdekel senkit. Bezzeg a mozgólépcső, az időjárás, a macska, az igen, ahhoz mindenkinek van egy-két szava, de Bécaud, meg az aranyos Mireille Mathieu senkit nem inspirál még egy felkiáltójeles szmájlira sem. Mondhatom, szépen vagyunk.