Különben pedig az még hozzátartozik életemnek ahhoz a szakaszához, hogy emlékszem, mennyire szégyelltem a hegedűvel végigmenni az utcán. Barna tokban volt, nagy volt, lehetetlen volt eldugni vagy úgy vinni, hogy ne lássák, és az volt a kényszerképzetem, hogy bárhol megyek kezemben a hegedűtokkal, mindenki engem néz. Még ma is, ha meglátok valahol egy gyereket hegedűtokkal bandukolni, mindig elönti lelkemet a sajnálat: szegény gyerek! Pedig valószínűleg a gyerekeknek semmi bajuk azzal a ténnyel, hogy ha hegedűórára mennek, akkor a hegedűt is vinni kell, de én máig azt tartom magától értetődőnek, hogy ez valami szégyenletes dolog.
A hegedűm sokáig megvolt, a vonóján időről-időre elszakadt a lószőr, amit eleinte még megjavíttattam, de aztán már nem törődtem vele. Amikor nyolc évvel ezelőtt először költöztünk, eladtam potom pénzért (mégpedig egy elég jó nevű zenész fickónak), hogy ne legyen vele gondom - most már sajnálom.
A hegedűm sokáig megvolt, a vonóján időről-időre elszakadt a lószőr, amit eleinte még megjavíttattam, de aztán már nem törődtem vele. Amikor nyolc évvel ezelőtt először költöztünk, eladtam potom pénzért (mégpedig egy elég jó nevű zenész fickónak), hogy ne legyen vele gondom - most már sajnálom.
(Gondolom, hetedikes lehettem ekkor, mivel nyolcadikra már "fellázadtam". Ez vagyok itt elöl, első hegedűsök voltunk W. Nórával, osztálytársammal. A hely pedig, ahol éppen játszunk, a helybeli pedagógus klubház könyvtára, ahonnan akkor már évek óta módszeresen és rendszeresen vittem haza hetenként a könyveket, például a Verne-regényeket, aztán amikor azok elfogytak, sok egyebet is.)
5 megjegyzés:
Hála a lányom nem szégyenli cipelni a hangszerét, pedig a sulitáska mellett plusz súly.. és tett a fogóra egy magyar nemzeti szinű szalagocskát, csak úgy magától, igy végképp nem keveri össze a zenekari próbákon:) Helyesek vagytok ezen a fotón!
Szerintem mást gondol a gyerek a hegedűcipelésről és más a felnőtt.
A kisgyerek a feltünéstől tart, a sorból való kilógás zavarja, hiszen csak neki van a kezében ez a hatalmas valami másnak nem. Én meg arra gondolok, szegényke ahelyett, hogy játszana most hegedűre rohan, aztán balettre, aztán angolra, aztán ritmikus gimnasztikásra stb.
Tudom sok esetben ez nem így van de akkor és ott arról a kislányról ezt nem tudhatom. Érdekes én mindig lányokat látok hegedűvel meg csellóval. Lehet, hogy a fiúknak jobb az érdekérvényesítő képességük? :)
Bocs, Morgómedve elmélkedett itt a hegedűcipelésről. :)
Csatlakozom Kangához. Nagyon helyes ez a kép. Szerintem semmi szégyellni való nincs a hegedűcipelésben. Ha hegedűs gyereket látok az utcán, inkább tisztelem, hogy lám, tud hegedűlni. Igaz, gyerekkorban másképp érzi ezeket az ember. Persze az is lehet, hogy van olyan kislány is, aki meg éppen hogy büszkén viszi.
Nagyon szerettem volna gyerekkoromban valamilyenhangszeren tanulni, de nekem sajnos botfülem van. Németországban, a cserecsaládomnál ha éppen senki nem volt otthon, leültem a zongorához...
Megjegyzés küldése