vasárnap, december 17, 2006


Már meg sem lepődöm, komolyan. Mert ugyebár megszokhattam, hogy nálunk a számítógépes hálózat nem azt szolgálja, amire kitalálták.
Vasárnap van, dél van, keverem a tartárt a rántott sajtomhoz, egyszercsak dudálás, kiabálás (jó, én tehetek róla, nincs csengő a kapun, de akkor is, nem lenne elég egyet dudálni és várni, kijön-e valaki?) - ugyanaz az igen vehemens önkormányzati motoros futár, aki a múltkor. Én persze megint a táviratkihordóra asszociáltam, főleg, miután tegnap többszöri próbálkozásra sem vette fel a nagynéném a telefont. Tehát kimentem, felismertem, hogy nem postás, hanem a múltkori futár - ő meg szedeget szét egy borítékkupacot és mondja Anyu nevét. Felvilágosítottam a helyzetről, szegény, még ő érezte kínosan magát és sűrűn kérte az elnézést, pedig nem neki kellene, hanem az ostoba, szűkagyú főnökeinek.
Ugyanis az a helyzet, hogy kies mezővárosunkban immár hagyománynak számít, hogy ilyenkor ünnep előtt pár nappal a hetven éven felüli polgároknak kiutalnak párezer forintot mintegy karácsonyi ajándékként. Erről hoznak egy határozatot, melyet sokszorosított levélben mindenkinek saját kezébe kikézbesítenek, majd pár nap múlva a rendes pénzespostás kihozza az 5-6 ezer forintot az illetőnek. Namármost, ha nem tudnám, hogy két héttel ezelőtt már kaptam idézést hagyaték-ügyben ugyanezen önkormányzattól, akkor azt hinném, hogy hát Istenem, nem ért még ide az ügymenet, melyben a fehérvári nyilvántartás értesíti ezt a helyi nyilvántartást, hogy egy lakossal kevesebbje van. De mivel a hagyaték ügyében nagyon is megtaláltak, ez a feltevés elesik. Ergo: az önkormányzat épületén belül nem működik az információáramlás, pedig nem is lenne szükség lovasfutárra, hogy az emeletek közt vigye a híreket, csak az épületet behálózó komputereket összekötő kis drótocskákon kellene futkároztatni az adatokat minden részleg felé, hogy legalább az világosan és naprakészen kitűnjön, hányan laknak a településen, ki jött, ki született, ki ment el. Erre való a hálózat, nem? Ha pedig nem erre használják, akkor minek van egyáltalán?

4 megjegyzés:

andalgo írta...

ehhehehhehe.
márminthogy megnyugtatásképpen had mondjam el, sehol sincs ilyen jellegű hálózat önkormányzatilag.
abban a bizonyos kerületben is, ahol én lakom, hajszálpontosan így mennek a dolgok.
azt csak mellékesen említem, hogy nem is lenne, aki üzemeltesse és naprakészre hozza/használja azt a rendszert.

Ági írta...

De mér'? de mér'? de mér'???? Ezt csak egyszer kell összehozni és egy önkormányzatban a mostani rendszert is üzemelteti valaki, nem? Valamilyen hálózat most is működik egy önkormányzatban, nem? Akkor abban mászkálhatnának oda-vissza az adatok, nem??? Áááááááá .... :((((

Névtelen írta...

Anyu 7 éve nincs már. De havonta átlag egyszer még keresik ám telefonon! Közvéleménykutatók, telefonos társaságok stb. Olyankor zavartan elnézést kérnek és leteszik a kagylót.

andalgo írta...

nem feltétlenül a számítógépek összekötéséről és annak karbantartásáról gondolkodtam, hanem a sok néniről és pár bácsiról, akik legtöbbször alig értenek hozzá.
de gondolok itt a végtelenül elavult (akár dos-os alapú) nyilvántartóprogramokra, amikre nem voltvanlesz pénz, újracsináltatni, átvezetni.
igazad van, csak egyszer kellene megcsinálni, ezért fáj nekem is.