Miért kell december elsején a művház elé hatalmas, feldíszített karácsonyfát állítani, köréje odavezetni az iskolai osztályokat és valami délelőtti rendezvény ürügyén bömböltetni a Dicsőség mennyben az Istennek kezdetű éneket? Miért? Az ég szerelmére, még Mikulás se volt!
Mert azon már csak kicsit hökkenek meg, hogy a piacon egy árusnál az egyik műanyagmikulás egy létrán mász le és fel igen hülye mozgással, miközben valami ámerikás gépzene szól, a másik műanyagmikulás pedig mint légtornász forog körbe-körbe egy kis játéktrapézon (mialatt mellettem két középkorú nő nézi eme mozgó bigyókat áhítattal és "jaj, nézd, tökjó ..." felsóhajtásokkal) - hát Istenem, a bóvli az bóvli, a piac meg piac, ott a helye az ilyen ízlésficamoknak. Na de a művelődési központ miért nem tudja, mikor minek van itt az ideje és mikor mivel kell(ene) inkább népművelni, nem pedig összezavarni a nép, legfőképp a serdületlen ifjúság fejében a fogalmakat?
Ezek után üdítő élmény volt, amikor a Rossmannban egy fiatal anyuka hiába akarta alig hároméves fiacskáját a holivúdi gépzenét játszó plüssangyalkához vonszolni, mert a (még) romlatlan és normális lelkű pici gyerek lecövekelt a játékautók előtt (amik nem zenéltek, nem voltak karácsonyosak és nem villogtak) és ábrándos tekintettel, tévedhetetlenül sorolta a márkákat: "ez mejcédesz, ez audi ..."
Ha már így benne vagyok, nem állom meg, hogy kétségbeesett rövidke nyílt szózatot ne intézzek az olvasókhoz: édeseim, könyörgöm, ne hívjátok a karácsonyt karinak, az ajándékot ajinak és a narancsot narinak, mert még a végén így maradunk! Még nem késő, számoljatok tízig, mielőtt ilyen szó elhagyja ajkaitokat vagy klaviatúrátokat, hátha megálljt lehet még parancsolni a nyelvromlásnak. Romlik az eléggé kari, aji, nari és hasonlók nélkül is.
****
Egyébként meg ismét röhögőgörcsöt kaptam, amikor kibontván a nyugdíjintézettől kapott hivatalos levelet, megláttam a fejlécen az Öregségi II. osztály feliratot. Nem tehetek róla, ez olyan hatással van rám, mint amikor az egyetemen az Auditórium Maximumban (ahol még elbújni sem lehetett, lévén hogy lépcsősen alakították ki a padsorokat) vesztemre Cs. Miki csoporttársam mellé kerültem és ő csak kinyitotta a száját, máris dőltünk a nevetéstől, ami rendszeres botrányok forrása volt egy-egy komoly prof előadásán. Ha tudná a Nyufig, milyen vidám perceket okoz a szegény nyugdíjasnak, komolyan mondom, jobb, mint a kabaré.
Mert azon már csak kicsit hökkenek meg, hogy a piacon egy árusnál az egyik műanyagmikulás egy létrán mász le és fel igen hülye mozgással, miközben valami ámerikás gépzene szól, a másik műanyagmikulás pedig mint légtornász forog körbe-körbe egy kis játéktrapézon (mialatt mellettem két középkorú nő nézi eme mozgó bigyókat áhítattal és "jaj, nézd, tökjó ..." felsóhajtásokkal) - hát Istenem, a bóvli az bóvli, a piac meg piac, ott a helye az ilyen ízlésficamoknak. Na de a művelődési központ miért nem tudja, mikor minek van itt az ideje és mikor mivel kell(ene) inkább népművelni, nem pedig összezavarni a nép, legfőképp a serdületlen ifjúság fejében a fogalmakat?
Ezek után üdítő élmény volt, amikor a Rossmannban egy fiatal anyuka hiába akarta alig hároméves fiacskáját a holivúdi gépzenét játszó plüssangyalkához vonszolni, mert a (még) romlatlan és normális lelkű pici gyerek lecövekelt a játékautók előtt (amik nem zenéltek, nem voltak karácsonyosak és nem villogtak) és ábrándos tekintettel, tévedhetetlenül sorolta a márkákat: "ez mejcédesz, ez audi ..."
Ha már így benne vagyok, nem állom meg, hogy kétségbeesett rövidke nyílt szózatot ne intézzek az olvasókhoz: édeseim, könyörgöm, ne hívjátok a karácsonyt karinak, az ajándékot ajinak és a narancsot narinak, mert még a végén így maradunk! Még nem késő, számoljatok tízig, mielőtt ilyen szó elhagyja ajkaitokat vagy klaviatúrátokat, hátha megálljt lehet még parancsolni a nyelvromlásnak. Romlik az eléggé kari, aji, nari és hasonlók nélkül is.
****
Egyébként meg ismét röhögőgörcsöt kaptam, amikor kibontván a nyugdíjintézettől kapott hivatalos levelet, megláttam a fejlécen az Öregségi II. osztály feliratot. Nem tehetek róla, ez olyan hatással van rám, mint amikor az egyetemen az Auditórium Maximumban (ahol még elbújni sem lehetett, lévén hogy lépcsősen alakították ki a padsorokat) vesztemre Cs. Miki csoporttársam mellé kerültem és ő csak kinyitotta a száját, máris dőltünk a nevetéstől, ami rendszeres botrányok forrása volt egy-egy komoly prof előadásán. Ha tudná a Nyufig, milyen vidám perceket okoz a szegény nyugdíjasnak, komolyan mondom, jobb, mint a kabaré.
10 megjegyzés:
kedves Bikfic, én erőst megígérhetem neked, hogy nem fogom karinak hívni sose, engem is idegesít. :-)
holott érdekes dolgok ezek, mert csoki és lufi nálam is vannak, de a kari-nari-paritól a hideg is kiráz (és ki szereti ezt használni nálunk? éppenség kedves párom, mostanában már inkább direktből, mert tudja, hogy a falat kaparom miatta. :-))
tegnap voltam teszkóban, és kicsit meglepődtem, amikor szembejött egy hatalmas kék műanyag karácsonyfa. az ember kicsit kizökken a dolgokból, meg különben is nyár van, akkor aztán jól meg lehet lepődni.
Lappa, nekem még a süti jut így kapásból eszembe a listára :-)
nekem egyébként a faterom tudott olyan modorosságokat mondani, hogy "kapcsold fel a világítást" meg hogy "megtisztítom a burgonyát". engem ez is ugyanígy idegesít. csak aztán nehogy odáig jussunk, hogy az "odaadom a karácsonyi ajándékot a barátomnak" is modorosság lesz. (kari ajit a barimnak, ezt így egyben jól megjegyeztem, mert egy kétdiplomás "barim" szájából hallottam pár éve, percekig nem értettem, mit beszél, visszakérdezni meg nem akartam, mert éreztem, kínos lenne rám nézve.)
miután a nyufig megviccelte az anyukámat röpke három hetes gyomorgörcsre a 17 ezer ft-os csökkentési levéllel (happy endig: mindösszesen "rossz volt a program" és csak százvalahányat vonnak le tőle), szóval azóta inkább abszurd humor kategória ez...
amúgy pedig, kedves bikfic, annyiak vagyunk, amennyit gondolunk magunkról. így voltam én már negyven is, néha több, de többnyire tizenhét maradok... :)
Ez az, Andalgó, pontosan! én lélekben már (remélem örökre) húsz, legfeljebb harminc maradok - persze magamnak, mert különben nem nézek ki többnek nyolcvannál :-))) ezért is röhögök, mikor kiderül, hogy az én ügyemmel az Öregségi II. osztály foglalkozik.
Ja, és a csoki, lufi, süti, azok egyszerű rövidítések és igen logikusan képződtek valamikor régesrég, meg pl. a foci is ilyen.
Útálom a mászó mikulásokat, tavaly szilveszter körül azt hittem az egyikről, hogy valaki lóg az erkélyen, arra már lógósra volt ázva. Furcsák ezek a rövidítések, én sem szeretem, de mégis inkább ez, mint az idegen szavak.
A halálom: a tali
Barátnőm hívott a minap és Ő is ezt mondta: Mikor talizunk?
Én csak találkozni szoktam...
Brrr, tényleg, a tali! igazi szörnyszülött az is! :((( én a vacsit se szeretem, meg újabban használják játszótér helyett azt, hogy játszi - kimentünk a játszira. Ezekkel főleg az a baj, hogy gyerekekkel beszélgetve használják, amit aztán végképp nem lenne szabad.
Az ilyen cukimuki-édibédi-tüncimünci rövidítésektől töbnyire én is frászt kapok, de bevallom töredelmesen, az ajira rászoktam. Tudom, hogy áááárt... :cry: De nem bírok leállni. :D Ez olyan, mint a villamoson önkéntelenül britniszpírzt énekelni, csak mert azt hallottad utoljára a rádióban... :dilis:
A "burgonyás" cuccok is ugyanígy idegesítenek engem is. Meg a rizsa, meg a feloltani a lámpát, meg ilyenek.
Anyanyelvi rovatunkat hallották. :D
De mi az az aji?
Én még nem hallottam. Ugye nem az ajándék?
dede, Klarissz :-)
Megjegyzés küldése