A mai napom is az ördögé, ha szabad ilyet mondani Szilveszterkor. Reggel elkezdtem valamit keresni és már csak egyetlen ötletem volt: a fehér szekrény alsó része. Mondom magamban, gyorsan megnézem ott azt a nagy dobozt, biztos abban van. Kihúztam a dobozt és elkezdtem kipakolni. Levelek jöttek elő, meg könyvek, meg mindenféle érdekes dolgok, melyeket természetesen tüzetesen meg kellett vizsgálni. De ha már a kezembe vettem ennyi mindent, akkor selejteztem is. A vége az lett, hogy egy óra múlva a teljes káosz uralkodott a szobában, mert minden eszembe jutott: ezt mégis ide, azt mégse oda, amazt meg félre, úgyhogy feladtam, hogy ezzel hamar végezzek. Belefutottam az előre nem tervezett teljes átszervezésbe, már két óra is elmúlt, mire úgy-ahogy rendet tettem. Még szerencse, hogy az év utolsó napja van és nem az első, mert akkor - a babona szerint - számíthatnék rá, hogy egész évben rakodni fogok, amitől Isten őrizzen meg.
Ja, egyébként amit kerestem, azt persze nem találtam meg. Találtam viszont fényképeket, gimnáziumi évkönyveimet, figyelemre méltó leveleket és rég elfelejtett filléres emlékeket. Igazi évzáró leltár feeling, az bizony.
Már biztos mondtam, hogy nem szeretem a Szilvesztert, pontosabban a körülötte zajló hajcihőt, mert sose értettem, minek kell ilyenkor örülni. Annak, hogy eltelt egy év? ennek már húszévesen se láttam semmit értelmét, pedig akkor még előttem volt az élet. Most meg már tényleg csak azt érzem, hogy na, máris elrohant ez az év, ez borzasztó. Úgyhogy változatlanul azt vallom, semmi örvendezni való nincs ilyenkor. A jövő meg? arra majd holnap gondoljunk bizakodva.
Kedveskéim, azért ha gondoljátok, legyetek vidámak ma este, aki fogadkozni szokott, fogadjon meg valami értelmeset a jövőre nézve, de mindenképpen azt kívánom, hozzon a következő év mindnyájatoknak egészséget, békét, jókedvet és boldogságot, kinek-kinek úgy, ahogyan szeretné! Csók Nektek!

Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Jobb üdőt, mint tavaly volt,
Ez új esztendőben;
Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt,
Jó termést és jó vásárt
Ez új esztendőben;
Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Zsíros esőt, kövér hót,
Ez új esztendőben;
Bő aratást, szüretet,
Egészséget, jó kedvet
Ez új esztendőben!
Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Drága jó bort, olcsó sót
Ez új esztendőben;
Jó kenyeret, szalonnát
Tizenkét hónapon át
Ez új esztendőben!
Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg,
Ez új esztendőben!
Ez új esztendőben:
Jobb üdőt, mint tavaly volt,
Ez új esztendőben;
Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt,
Jó termést és jó vásárt
Ez új esztendőben;
Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Zsíros esőt, kövér hót,
Ez új esztendőben;
Bő aratást, szüretet,
Egészséget, jó kedvet
Ez új esztendőben!
Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Drága jó bort, olcsó sót
Ez új esztendőben;
Jó kenyeret, szalonnát
Tizenkét hónapon át
Ez új esztendőben!
Adjon Isten minden jót
Ez új esztendőben:
Vegye el mind a nem jót,
Ez új esztendőben;
Mitől félünk, mentsen meg,
Amit várunk, legyen meg,
Ez új esztendőben!

9 megjegyzés:
Boldog új évet Neked is!
Köszönöm szépen, igazán szép versike. Én is kívánok Neked kedves bikfic boldog új évet.:) Ejfélkor küldöm majd a mosolyomat, figyeljed majd.:)
Morgó vagyok :)
Legyen örömökben gazdag új éved! Süssön neked sokat a Nap!
kacinka
Köszönöm szépen mindenkinek! :)
Mordómedve, ne haragudj, de átaludtam az éjfélt. Azért a mosolyt köszönöm!
Kedves Bikfic, jó egészséget, békességet és sok szerencsét kivánok neked!!!
Boldog új esztendőt Neked is :)
Szép ez a vers, tetszik nagyon!
BUÉK
Örömteli új esztendőt Neked is!
Boldog új évet, kedves Bikfic!
Megjegyzés küldése