Ma már egyszer elindultam Pestre. Megvettem a jegyet, vártam a csontig ható ramaty hidegben a vonatra, aztán amikor már jönnie kellett volna, egyszercsak bemondták, hogy előreláthatólag 30 percet késik. Akkor automatikusan sarkonfordultam, bementem a pénztárhoz és visszakértem a pénzemet, majd betértem a zöldségeshez és a kisboltba, beszélgettem az eladókkal, hazaballagtam és már a kapu előtt voltam, amikor elhúzott előttünk az a vonat. Negyven perc késéssel. És ez így lesz egész télen, már előre látom, ha van hó, ha nincs hó, ha befagy a váltó, ha nem fagy be a váltó. Megmondom, miért lesz így: mert a legtöbb vonatot az új rend szerint Oroszlányból indítják, elérvén ezzel azt, hogy egy mellékvonal rácsatolásával elizélik a fővonal közlekedését. Ha majd éjszaka leesik pár centi hó, nemhogy késve, de egyáltalán nem fog jönni a vonat, mert a mellékvonalon nincs aki eltakarítsa. És ezt most ütemes menetrendnek, vagy mi a frásznak hívják, verik a mellüket, hogy ők mekkora nagy újítást vezettek be és mennyire korszerűek ezzel, csak éppen ez a nagy korszerűség nem működik. Már most sem működik, pedig még egy csepp csapadék se hullott az égből.
Aztán később behúztam a faluba, miután megtudtam, hogy végre van nyomtatópatron a számtechboltban. Igaz, hogy mire odaértem, kiderült, hogy csak a színes eredeti, a fekete utángyártott, amitől kissé kiakadtam, de mivel már két hete hajszolom a patronokat, a gépem meg lassan csak rózsaszínben nyomtat, ezért megvettem az utángyártottat is. Vagy akarok nyomtatni, vagy nem, ugyebár és patron nélkül nem megy. Nem tudom, más HP-tulajdonosok mit használnak, de én már két hete csak azt hallgatom, hogy nincs a nagykerben, nincs a nagykerben, mint a papagájok, mind a két üzletben csak ezt hajtogatják.
Most pedig főznöm kellene holnapra, ha reggel be akarok menni Pestre. Be akarok én menni Pestre?

7 megjegyzés:
Én már régóta utántöltetem a patront. 2-2 van, ha az egyik kifogy, teszem át a másikat, így sosem fáj a fejem!
egy-egy patront úgy kétszer érdemes újratöltetni, azt hallottam.
és.
nem hiszem, hogy annyira be akarsz jönni Pestre... :)
egy-egy patront úgy kétszer érdemes újratöltetni, azt hallottam.
és.
nem hiszem, hogy annyira be akarsz jönni Pestre... :)
Kb. két hete vettem hp patronokat a metróban, tele volt velük a bolt, bármilyet választhattam.
Szerintem sem akarsz Pestre jönni :-). Busz nincs? Persze gondolom, az is macerás, de amíg hó nincs, az legalább nagyjából kiszámítható.
Busz még rosszabb, sokkal hosszabb idő alatt van bent, minden faluban megáll.
NE menj Pestre. Őrület! Embertelen, türelmetlen, lökdösős.
Kellemes hétvégét!
Kösz a tanácsokat, de mégis bementem, még nem volt tülekedés, korán vissza is értem. Összefagytam, brrr.
Megjegyzés küldése