Szerintem az élet

Még tizenegy látogató és elérem a tízezret, nem is hittem volna, hogy már itt tartok, csak véletlenül néztem oda.
Egyébként pedig semmit sem tudok írni, illetve semmit sem érdemes írnom. A helyzet változatlan. Attól az őrült kampánykegyeleti tömegnyomortól, ami jellemezte ma Fehérvárt és a mi kis városunkat is, most különösen irtóztam, nem mintha eddig kedveltem volna. A temetők előtti autóözön és közlekedési dugó (ami miatt nálunk még az utat is egyirányúsították és világító mellényes rendőrök terelték el a kocsikat), a temetőkapun kiözönlő, vígan beszélgető családok, a halottak napjából családi összejövetelt kreáló bunkóság ("megyünk a Nagyihoz, ott lesz mindenki, isteni kakaspörkölt lesz, aztán elvisszük a Nagyit is a temetőbe..."), ezektől kiütéseket kapok. Na meg a jobb sorsra érdemes falusi házak ablakába, tornácára kitett töklámpásoktól is.